Az orosz hírügynökség az Egyesült Arab Emírségekben megjelenő al-Baján című újságra hivatkozik, amely idézi a bin Laden hívei által a napokban létrehozott, an-Nida elnevezésű honlapot. Igen, Oszama sejket megölték, de a dzsihád, a szent háború folytatódik a végítéletig - olvasható az al-Kaida nevében kiadott a közleményben - írja az mno.hu az MTI alapján.
Egy Abu Dzsáfár al-Maszri nevű harcos és szemtanú állítja: Bin Laden tavaly december 9-én a 2800 méter magasban lévő Tora Bora-i táborában tartózkodott, ahol mély, föld alatti fedezékeket ástak ki. Ebben az övezetben az al-Kaida 320 arab harcosa vonult védelmi állásokba. Hideg volt, a hőmérséklet mínusz 5 fokig süllyedt. Az amerikaiak öt napon át megszakítás nélkül mértek rakétacsapásokat a levegőből a hegyvidékre.
Olyan különleges bombákat alkalmaztak, amelyek mindent elégettek a fedezékekben. Éjszaka hatalmas robbanás reszkettette meg a levegőt azon a helyen, ahol Oszama sejk és testőrsége tartózkodott. Reggel az ima után azon a helyen nagy földhalmot pillantottunk meg: ez lett Bin Laden és kísérete sírja - mondta al-Maszri. Véleménye szerint az al-Kaida vezérének pontos rejtőzködési helyét azok az amerikai afgánok árulhatták el, akik beszivárogtak a táborba. A rakéta pontosan a tizenöt lövészárok egyikébe, oda hullott, ahol bin Laden volt - írja a nol.hu.
Röviddel a hír megjelenése után cáfolták bin Laden halálhírét. A cáfolatot a Jihad online tette közzé. Eszerint nem bin Laden, hanem az al-Kaida egyik katonai parancsnoka, Oszama al-Adani halt meg december 9-én az amerikai légitámadások következtében a délkelet-afganisztáni Tora Bora-hegységben. A Jihad online azt állítja, hogy bin Laden két nappal a bombázások kezdete előtt eltávozott a térségből, él és jó egészségnek örvend.
Eközben a második száma extálib, Omár Mollah újra megfogadta, hogy csapatai addig nem nyughatnak, amíg amerikai csapatok állomásoznak afgán földön - jelentette az arab al-Jazeera televízió.
A katari központú csatornához eljuttatott közlemény szerint a tálibok újra a sariát szeretenék visszahozni az országba - értesült a Reuters. Bin Laden haláláról azonban hallgat a papiros.
