Amikor tavaly szeptember 11-én leomlottak a Kereskedelmi Világközpont (WTC) ikertornyai, az elemzők többsége azt jósolta, hogy a támadások nyomán az Egyesült Államok amúgy is lassuló gazdasága mély recesszióba jut. A feltevés az volt, hogy a hatalmas pszichológiai sokkot súlyos visszaesésnek kell követnie. A tavalyi harmadik negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) valóban csökkent is - 1,3 százalékkal éves összehasonlításban -, de a recesszió elmaradt, a negyedik negyedévben már 1,7, az idei első kettőben pedig 5, illetve 1,1 százalékos növekedést mértek.
A talpra állásban nagy szerepe volt a Federal Reserve likviditásbővítő intézkedéseinek és kamatcsökkentéseinek. A Fed rövid idő alatt 175 bázisponttal, 1,75 százalékra szállította le a kamatokat, jelentősen csökkentve a vállalatok hitelköltségeit. A tőkepiacok szintén viszonylag gyorsan magukhoz tértek, a később ismét beköszöntő nehéz időszak a vállalati botrányok és csődök számlájára írható.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minapi jelentése szerint szeptember 11. közvetlen gazdasági hatásai mára nagyrészt elmúltak. A bizalom megerősödött, a fogyasztás és a gazdasági tevékenység nagyobb rugalmasságot mutatott, mint várni lehetett - áll a jelentésben.
Néhány területen persze katasztrofális következményei voltak a merényleteknek. A világ biztosítótársaságainak veszteségeit a különböző becslések 30 és 60 milliárd dollár közti összegre teszik. A légitársaságok 12 milliárd dollárt veszítettek tavaly - ebből mintegy 10 milliárdot a támadások utáni forgalom-visszaesés miatt -, s az idén újabb 6 milliárd dolláros veszteségre van kilátás. A nemzetközi légi forgalom ma is 10 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.
William Thompson, New York számvevője most készült el a támadások anyagi következményeit összegző jelentésével, amely szerint a város 83-95 milliárd dollárt veszít. Az összeg nagysága attól függ, hány állás szűnik meg véglegesen. Jelenleg a munkahelyek száma 83 ezerrel kisebb, mint volt egy éve, s ha nincsenek a támadások, a várt gazdasági fellendülés a becslések szerint 65 ezer új munkahelyet teremtett volna - írta a Reuters. A merényletekben 1,2 millió négyzetméternyi irodaterület semmisült meg, az épületek és az infrastruktúra helyreállítása összesen 21,8 milliárd dollárba fog kerülni.
(NAPI)
