A kormány által javasolt 10 milliárd euró összegű újjáépítési csomag ösztönözni fogja a gazdaságot és új munkahelyeket teremt - hangsúlyozta a német törvényhozás alsóházában tegnap Gerhard Schröder. A javasolt segélycsomag az infrastruktúra helyreállítását és az árvíz által sújtott vállalatok és háztartások támogatását szolgálja. A kancellár ezzel arra a konzervatív érvre válaszolt, hogy az adóemelés következő fázisának elhalasztása kedvezőtlenül hat az amúgy is rendkívül lelassult német gazdaságra. A kormányfő a múlt héten jelentette be, hogy az árvíz miatt egy évvel elhalasztják a jövő januárra tervezett 7 milliárd euró összegű személyijövedelemadó-csökkentést. Emellett egy évre 1,5 százalékponttal megemelik a vállalati nyereségadót, a közlekedési minisztérium átcsoportosít egymilliárd eurót, végül az Európai Unió 1,2 milliárdot ad. A kormány által javasolt helyreállítási program Hans Eichel pénzügyminiszter szerint biztos pénzügyi alapokon nyugszik, igazságos és főleg a kis- és közepes méretű vállalatokat támogatja.
Schröder az adócsökkentés elhalasztásával nem kis politikai kockázatot vállalt alig egy hónappal a parlamenti választások előtt, de a jelek szerint megérte, hiszen a kormányzó szociáldemokrata párt a közvélemény-kutatási eredmények szerint ledolgozta hátrányát a CDU/CSU pártszövetséggel szemben.
A jelenlegi kancellár ellenfele, Edmund Stoiber már korábban közölte, hogy támogatja ugyan az újjáépítési csomagról szóló törvényt, de győzelme esetén módosítja azt. A konzervatív pártok képviselői többségben vannak a német törvényhozás felsőházában, így a törvény elfogadásához az ő szavazataikra is szükség van. A konzervatívok az adócsökkentés elhalasztása helyett a Bundesbank nyereségéből finanszíroznák a programot. Stoiber elismerte, hogy ez késleltetné az államadósság törlesztését, növelve a kamatfizetési kötelezettségeket, de úgy vélte, ez kisebb rossz, mint az adóemelés. Eichel szerint azonban ez gazdaságilag értelmetlen, hiszen a magasabb kamatok előbb-utóbb elkerülhetetlenné teszik az adók emelését. Az alsóház várhatóan szeptember 12-13-án, a felsőház ezt követően szavaz a törvényjavaslatról.
Eichel közölte, hogy a kormány az árvízzel járó többletköltségek ellenére betartja a stabilitási paktumban vállalt kötelezettségeket, a berlini DIW gazdaságkutató intézet szerint azonban a költségvetési hiány az idén és jövőre eléri vagy meghaladja a 3 százalékos maastrichti plafont. Az adóbevételek az intézet szerint az idén 10,5 milliárd euróval elmaradnak a tavalyi szinttől, így a deficit ennyivel nagyobb lesz a tervezett 47 milliárd eurónál, ami a GDP 2,5 százalékának felel meg.
G. T.
