Az Egyesült Államok fő makrogazdasági mutatóiból a Conference Board által összeállított, a következő három-hat hónap alakulására meghatározónak tartott LEI-index a júniusi 0,2 után júliusban 0,4 százalékot esett - ez a legnagyobb hanyatlás a tavaly szeptemberi 0,6 százalékos csökkenés óta. A mutató hétfői nyilvánosságra hozatala után mégis emelkedésnek indultak a tőzsdei árfolyamok, a piacok és az elemzők ugyanis még ennél is rosszabbra számítottak. A kereskedelmi minisztérium tegnap tette közzé a külkereskedelmi mérleg legfrissebb adatait: a rekordot jelentő májusi 37,8 milliárd dollárról júniusban 37,2 milliárdra apadt a deficit (a Bloomberg elemzői 32,4 milliárdot vártak). Az export 1,7 százalékkal haladta meg az előző havit, és 82 milliárd dolláros értéket ért el, amiben nagy szerepet játszottak a repülőgépek, a félvezetők és az egyéb tőkejavak eladásai. A 0,5 százalékkal bővülő import 119,2 milliárd dollárt tett ki: kisebb súlyt kapott az olcsóbbá váló olaj, 2,2 százalékkal nőtt viszont a fogyasztási cikkek bevitele.
A Michigani Egyetem augusztusi hó közepi felmérése szerint a fogyasztói bizalmi index a júliusi 88,1 pontról csak kismértékben, 87,9 pontra süllyedt, miután a fogyasztók bátorítónak tartják a tőzsde megerősödését és kedvezőbben ítélik meg anyagi helyzetüket. A szakértők az index stabilizálódása alapján arra számítanak, hogy az év hátralévő részében folytatódik az USA gazdaságának mérsékelt erősödése és nem kell újabb visszaeséstől tartani. A főindexen belül a jelenlegi helyzet megítélését jelző részindex 99,3-ról 100,2 pontra emelkedett, a kilátások megítélésében azonban továbbra is óvatosak: az ezt jelző részindex 81,0-ról 80,0 pontra esett. A fogyasztói árak a megelőző hónaphoz hasonlóan júliusban is mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek, noha a Wall Street 0,2 százalékos növekedésre számított. A washingtoni munkaügyi minisztérium adatai szerint az energiaárak 0,4, az élelmiszerárak 0,2, az orvosi ellátás díjai 0,7 százalékkal nőttek. A 12 havi infláció mindössze 1,5 százalék, az energia- és élelmiszerárak nélkül 2,2 százalék. Az elemzők az infláció további mérséklődését várják a következő hónapokban, miután a gazdasági növekedés erőteljesen lelassult és általában arra számítanak, hogy a Fed tovább csökkenti az irányadó egynapos kamatot.
(NAPI)
