Elemzők szerint a döntés mindenképp jó hírt jelent a gyártók számára, s ez az érintettek mai tőzsdei szereplésén is meglátszik. Bár a lehetséges jogi eljárások skálája az ítéletnek köszönhetően szűkült, a dohánycégeknek még így is komoly kihívásokkal kell szembenézniük - vélekedett a Merrill Lynch szakértője.
A felperesek jogi képviselői persze nem adják fel, szerintük kaliforniai ítélet nem változtatja meg igazán a helyzetet, ugyanis a jövőbeni perekből egyszerűen ki kell hagyni a döntésben felhozott 10 éves időszakot érintő kérdéseket.
Kaliforniában 1988-tól lépett hatályba egy olyan törvény, melynek értelmében a dohányzás okozta megbetegedések ügyében nem lehetett beperelni a gyártókat, hiszen - mint azt akkor megfogalmazták - a káros szenvedély jelentette kockázatokkal gyakorlatilag mindenki tisztában volt. Később e szabályozást megsemmisítették, vagyis a szóban forgó törvény 1998. január 1-ig élt. A felperesek szerint a törvényhozók visszamenőlegesen szűkítették 10 évre a védett időszakot, míg a dohánygyárak azon az állásponton voltak, hogy a védettség gyakorlatilag az összes, 1998 előtti panasszal szemben érvényes.
Míg a bíróság a tízéves védettségi időszak mellett foglalt állást, leszögezte, hogy a védettség nem teljeskörű, vagyis szélesebbé tette az említett törvény alóli kivételek körét. Egészen pontosan azokról a keresetekről van szó, amelyekben a dohányosok állítása szerint a fenti időszak alatt a cigarettákba kevert adalékanyagok is veszélyeztették őket, a cigarettázás közismert károsító hatásain túl.
