BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tartja a kamatokat a lengyel jegybank

2002. július 21. vasárnap, 23:59

A lengyel központi bank monetáris politikai tanácsa (RPP) változatlanul hagyta az irányadó kamatokat, eszerint a 28 napos repokamat továbbra is 8,5 százalék, a leszámítolási ráta 10, a lombardkamat 11,5, az egynapos betéti kamat pedig 5,5 százalék. Bár júniusban az infláció a legalacsonyabb volt a rendszerváltás óta - a 12 havi ráta 1,6 százalékra csökkent a májusi 1,9 százalékról -, elemzők szinte egyöntetűen jósolták, hogy az RPP nem fogja leszállítani a kamatokat.
Az RPP ülésének első felén részt vett az új pénzügyminiszter, Grzegorz Kolodko is, ám csalódniuk kellett azoknak, akik ebből a kamatcsökkentés esélyének erősödésére következtettek. A Dow Jones által ismertetett közlemény szerint a jegybank egyrészt üdvözli, hogy Kolodko 2003-ban le akarja szorítani a költségvetés hiányát az ez évre előirányzott 40 milliárd zloty alá, másrészt még mindig túl nagynak ítéli a fiskális bizonytalanságokat ahhoz, hogy monetáris enyhítésre vállalkozhasson. A lazítás ellen szól a zloty gyengülése, ami az importárak emelkedését vonja maga után, a lakossági megtakarítások visszaesése, valamint a tavaly február óta végrehajtott, együttesen 10,5 százalékpontos kamatcsökkentések kumulált hatása. A kormány részéről Jacek Piechota gazdasági miniszter még az RPP döntésének bejelentése előtt a kamatok leszállítását sürgette.
A statisztikai hivatal közlése szerint júniusban 17,3 százalékra nőtt a munkanélküliség a májusi 17,2 százalékról. Összesen 3,09 millió embert tartottak nyilván állástalanként, 0,9 százalékkal többet, mint az előző hónapban. Tavaly júniusban a munkanélküliségi ráta még 15,8 százalék volt.
(NAPI)

Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet