A román kormány reményei ellenére a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége a héten anélkül távozott Bukarestből, hogy zöld utat adott volna a 383 millió dolláros készenléti hitelcsomag régóta esedékes két, egyenként 106 millió dolláros részletének átutalásának. A Reutersnak nyilatkozó elemzők szerint Adrian Nastase kormánya két tűz közé került: a novemberre kilátásba helyezett NATO-meghívás miatt eleget akar tenni a nyugati hitelezők feltételeinek, ugyanakkor igyekszik minél kisebb támadási felületet adni az életszínvonal növelését követelő tömegeknek.
Az IMF és a Világbank májusban összesen 406 millió dollár kedvezményes hitel elnapolásáról döntött, arra hivatkozva, hogy a kormány vonakodott beindítani a költségvetési szempontból is elkerülhetetlen iparszerkezeti - azon belül elsősorban a fájdalmas elbocsátásokkal járó energetikai - átalakításokat. Az ipari minisztérium a hó elején bejelentette, hogy négyezer fővel csökkentik az energetikai szektorban alkalmazottak számát, és ezzel teljesíteni vélte a nemzetközi pénzintézetek feltételeit, amikor a szakszervezetek váratlan béremelési követelése miatt a hitelezési tárgyalások megfeneklettek. A szakszervezetek a minimálbér 43 százalékkal, havi 2,5 millió lejre (76,10 dollárra) való emelését követelték a jövő évre, ami szerintük a kereslet növelésével fellendítené a gazdaságot. Az IMF ezzel szemben az infláció újbóli felgyorsulásától tartva azt várja a kormánytól, hogy inkább a közvetlen külföldi befektetések ösztönzésével próbáljon élénkíteni. Egyetértés jött létre, hogy a jövőre esedékes minimálbér-emelés kockázatait a kormány az állami vállalatok bértömegének szigorú korlátozásával és a költségvetés GDP-arányos hiányának 2,65 százalékra való leszorításával fogja ellensúlyozni. Az IMF - amely szeptemberben kész újra tárgyalni a hitelfolyósításról - úgy véli, hogy a fenti irányelvek betartásával jövőre közel 5 százalékos GDP-növekedés érhető el, és az éves infláció üteme 2003 végére a decemberre előirányzott 22 százalékról 15 százalékra mérsékelhető.
G. S.
