BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Száguld a kínai gazdaság

Kína bruttó hazai terméke (GDP) az első félévben 7,8 százalékkal gyarapodott, ráadásul a második negyedévben gyorsult a növekedés. A gazdaság lendületét főként az export és a beruházások biztosították. Elemzői vélemények szerint az idei növekedés magasabb lesz a tavalyi 7,3 százaléknál.

2002. július 15. hétfő, 23:59

Kína GDP-je az első félévben 7,8 százalékkal bővült éves összehasonlításban - közölte a pekingi állami statisztikai hivatal. A tárgyidőszakon belül a második negyedévben az éves növekedés üteme 8 százalék volt, 0,4 százalékkal magasabb az első negyedévi és 1,4 százalékkal nagyobb a tavalyi utolsó negyedévi rátánál.
A látványos gyorsulás elsősorban a beruházásoknak és az exportnak köszönhető. A működőtőke-beruházások az első félévben éves viszonylatban 21,5 százalékkal, 1446 milliárd jüanra nőttek (1 dollár = 8,276 jüan). Ezen belül a költségvetés és az állami kézben lévő vállalatok 24,4, a magántulajdonú cégek 19,4, a szövetkezetek pedig 15,8 százalékkal invesztáltak többet, mint a tavalyi azonos időszakban. A 21,5 százalékos emelkedés azt is jelenti, hogy Kína biztosan túlteljesíti a 2002 egészére vonatkozó 10 százalékos növekedési előirányzatát.
Az export az első félévben 142,1 milliárd dollárt tett ki, ez 14,1 százalékkal több a tavalyi első hat hónapinál. Az import 10,4 százalékkal, 128,7 milliárd dollárra emelkedett. Az exporttal kapcsolatban a kilátások vegyesek, a dollár jelenlegi gyengülése ugyanis kedvező a kivitel szempontjából - a jüan ugyanis a dollárhoz van kötve, tehát vele együtt gyengül. Másrészt viszont ha a Kína számára kiemelkedően fontos amerikai piacon csökken a kereslet, az súlyosan visszavetheti a kivitelt - írta a Reuters.
Az összességében rózsás összképen belül az egyetlen igazán sötét folt a defláció. Az első félévben a fogyasztói árindex éves viszonylatban 0,8 százalékkal csökkent, ami elsősorban annak tudható be, hogy Kína januártól tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO), s ez egy sor vám leépítését jelentette. A kiskereskedelmi eladások 8,6 százalékkal bővültek az első félévben, így a vállalatok nyereségét csorbító defláció egyértelműen a kínálati oldalon jelentkező probléma, vagyis kamateszközökkel nehéz fellépni ellene.
Az első félévi GDP-adatot kommentálva a statisztikai hivatal igazgatóhelyettese úgy nyilatkozott, hogy az idei egész éves növekedés valószínűleg magasabb lesz a tavalyi 7,3 százaléknál. Elemzők hasonlóan vélekednek, a Dow Jonesnál a konszenzus 7,5 százalék. Ez többek közt azért is fontos, mert a kormány szerint a gazdaságnak legalább 7 százalékkal kell gyarapodnia ahhoz, hogy képes legyen felszívni azokat, akik elveszítik munkahelyüket az állami szektorban és a mezőgazdaságban.
P. Z.

Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet