BUX 139986.03 0,65 %
OTP 45880 0,79 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megugrik az olasz költségvetés hiánya

2002. július 4. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Négyéves gazdasági programja részeként az olasz kormány alaposan felfelé módosította a költségvetési hiányra vonatkozó célkitűzését, miután a korábbi prognózis teljesíthetetlenné vált. Az új célkitűzés idén a bruttó hazai termék (GDP) 1,1 százalékának megfelelő hiánnyal számol, szemben az eddigi 0,5 százalékkal - jelentette be Rocco Buttiglione európai ügyekért felelős miniszter, aki azt is közölte a szakszervezeti vezetőkkel folytatott tanácskozása után, hogy lekerült a napirendről a büdzsé jövő évre tervezett egyensúlyba hozása, és 2003-ban a GDP 0,9 százalékát kitevő hiánnyal számolnak.
Olasz médiaértesülések szerint a tervezetben egyúttal 2,3-ről meredeken, 1,3 százalékra lefelé módosították a GDP-növekedési előirányzatot, de a miniszter csak azt erősítette meg, hogy jövőre 3 százalék helyett a gazdaság 2,8-2,9 százalékos bővülésére számítanak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2002-re 1,2 százalékos GDP-bővülést és 1,2-1,5 százalékos GDP-arányos hiányt prognosztizált a múlt hónapban - emlékeztetett a Reuters.
Az EU brüsszeli bizottsága ugyanakkor úgy tekinti, hogy Olaszország továbbra is tartja magát ígéretéhez, miszerint jövőre kiegyensúlyozza költségvetését, még ha az új uniós statisztikai számítások megemelték is a tavalyi hiányt. Gerassimos Thomas, a bizottság szóvivője szerint Rómának el kell fogadni az értékpapír-kibocsátásoknak az uniós statisztikai hivatal által alkalmazott módszereit is. Ez azért kényes kérdés, mert az új szabályozás értelmében az eddig nem állami hitelfelvételnek számító értékpapír-kibocsátásból származó bevételek egy részét állami kölcsönfelvételnek kell tekinteni. Ez Olaszország esetében az Eurostat becslése szerint 0,56 százalékponttal emeli meg a GDP-arányos hiányt és 0,44 százalékponttal az államadósságot. Mario Baldassari gazdasági miniszterhelyettes azonban úgy véli, hogy az Eurostat téved, és az olasz módszer alapján számolva csak 0,1 százalékponttal lesz nagyobb a hiány.
B. P. A.

Bana Péter
Bana Péter

Ez is érdekelhet