Az Egyesült Államok gazdasága már a javulás jeleit mutatja, de a növekedés lendületével kapcsolatos aggodalmak továbbra is jelen vannak - derül ki a Fed kamatdöntéseinél nagy súllyal latba eső Beige Bookból. A jegybank szerepét betöltő Fed jelentése úgy fogalmazott, hogy szinte minden körzetben a gazdasági aktivitás javulásáról számoltak be az elmúlt másfél hónapban. Bővült a kiskereskedelem forgalma, és erősödött a másfél éven át recesszióval bajlódó feldolgozóipar. Ugyanakkor a jelentés hozzáteszi, hogy az összkép ugyan pozitív, de egyes régiókban a fellendülés gyenge, a munkaerőpiac pang és az állóeszköz-beruházások lehetőségei korlátozottak.
A Fed több vezetője is csak óvatos latolgatásokba bocsátkozott a gazdaság lendületét illetően, így megerősítették azt a várakozást, hogy a nyíltpiaci bizottság (FOMC) következő, május 7-i ülésén nem emeli meg a negyvenéves mélyponton, 1,75 százalékon lévő irányadó egynapos kamatot. Roger Ferguson, a Fed alelnöke egy parlamenti meghallgatáson azt hangoztatta, hogy a gazdaság kilátásai biztatóak, mert az ipari termelésben bekövetkezett a fordulat, és több felmérés is a rendelésállomány növekedésére utal; a jelenlegi kamatszintet a vállalatok hitelezése szempontjából elég alacsonynak minősítette. Alfred Broaddus, a richmondi Fed elnöke szerint további információkra van szükség ahhoz, hogy világosabb képet lehessen alkotni a gazdaság lendületéről. A bérek oldaláról az inflációs nyomás mindenesetre mérsékelt: a tegnap közzétett adat szerint az egységnyi munkaerőköltség az első negyedévben 0,8 százalékkal, három év óta a legkisebb mértékben emelkedett, mert a növekvő munkanélküliség közepette a munkavállalók nem képesek érvényesíteni igényeiket.
B. P. A.
