BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Lemond Vojislav Kostunica?

A Nedeljni Telegraf című belgrádi hetilap szerint az elmúlt napok drámai politikai fejleményei miatt Vojislav Kostunica jugoszláv államfő radikális lépésre szánta el magát: lemond tisztségéről, és ezt már el is döntötte.

2002. április 4. csütörtök, 12:09

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A lap szerint Kostunica nem tanácskozott erről párttársaival, az elnöki hivatal munkatársai pedig élesen ellenezték döntését. Ez az egyetlen oka annak, hogy az elnök hagyott még magának néhány napot a gondolkodásra. Kostunicának több nyomós oka is van a lemondásra. Egyrészt a szövetségi állam jelenlegi formájában hónapokon belül megszűnik létezni, és maga Kostunica korábban azt mondta, hogy nem kívánja elfoglalni az új államban, Szerbia és Montenegróban a gyönge elnöki tisztséget. Kostunicára túl nagy nyomás nehezedik, hogy foglaljon állást a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés kérdésében. Az államfő meg akarja őrizni a nemzeti ügyért harcoló politikus nimbuszát, ugyanakkor nem akarja megszakítani kapcsolatait a Nyugattal. Ha az államfő visszavonul, szabad kezet kap, és még jobban bírálhatja legfőbb riválisát, Zoran Djindjics szerb kormányfőt. Elegendő ideje lesz arra is, hogy az őszi választásokig intenzív kampányt folytasson a szerbiai elnöki tisztségért.
A lap szerint Kostunica döntése azzal is magyarázható, hogy lassan elveszíti ellenőrzését a hadsereg felett, amelyre eddig leginkább számíthatott, miközben a másik erős fegyveres testületet, a rendőrséget nem tudta „meghódítani”. Kostunica teljesen elveszítette ellenőrzését a szövetségi kormány felett is, amely hétfőn egyhangúlag támogatásáról biztosította a szerb kormány döntését a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésről.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet