Az IMF Bukarestben tárgyaló küldöttsége tegnap elfogadta, hogy az elektromos energia árát április elsejétől a korábban rögzített 16 százalék helyett 14 százalékkal emeljék, a gáz- és hőszolgáltatás díja pedig április helyett július elsejétől emelkedjen. Az IMF ugyancsak egyetértett az idegenforgalmi alap számára fizetendő 3 százalékos hozzájárulás eltörlésével, valamint azzal, hogy az állam 20 százalékos támogatást nyújtson a jelzáloggal épülő új lakásokhoz.
A megállapodás szerint a román kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy az állami vállalatoknál a moderált lesz a béremelés, a veszteséges állami céggeket átszervezik, felgyorsítják a bankszektor privatizációját. Az IMF szerint mindezzel sikerülhet 22 százalékra csökkenteni az inflációt, a folyó fizetési mérleg GDP-arányos hiányát 5,5 százalékon belül tartani és 4,5 százalékos gazdasági növekedést elérni.
