Márciusban a vártnál jobban nőtt a mintegy hétezer nyugatnémet vállalat megkérdezése alapján összeállított Ifo-index, amely tavaly április óta nem volt ilyen magas. Az index immár ötödik hónapja javul, értéke a februári - módosított - 88,5-ről 91,8-re ugrott, noha az elemzők csak 90,3-re számítottak. A legmagasabb érték az index történetében 107,3 pont volt, amit 1990 novemberében mértek, a legalacsonyabbat, 75,7 pontot 1982-ben.
Az index megugrása nem annyira a jelenlegi helyzet, mint inkább a következő hónapok kilátásainak derűlátó megítélését tükrözi - állapította meg közleményében Hans-Werner Sinn, az Ifo elnöke. A következő hat hónapra vonatkozó várakozások részindexe 101,0-ről 106,3 pontra ugrott, ami a legmagasabb érték 2000 közepe óta. A jelenlegi helyzet megítélése azonban továbbra sem rózsás: a részindex mindössze 0,1 százalékponttal emelkedett és 76,9 ponton áll. A két részindex közötti diszkrepancia tipikusnak tekinthető abban a helyzetben, amikor az üzleti ciklus felívelése megkezdődik - mutatott rá közleményében a müncheni kutatóintézet. Egyes elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a várakozások inkább az amerikai konjunktúra javulásán és nem az európai gazdaság helyzetén alapulnak. Gernot Nerb, az Ifo vezető közgazdásza ugyancsak úgy vélte, hogy bár a gazdaság elérte a mélypontját, a fellendülés nem vehető biztosra.
A legnagyobb javulás a feldolgozóiparban tapasztalható, de a kiskereskedelemben és az építőiparban is nőtt az optimizmus. A legnagyobb német kiskereskedelmi áruházlánc, a Metro AG épp tegnap közölte, hogy javulnak a belföldi értékesítési feltételek és hétezer fővel növeli a létszámát (lásd cikkünket a lap 6. oldalán), két nagy hitelintézet, a Deutsche Bank és a Hypovereinsbank azonban egy nappal korábban a vállalati csődök számának növekedését prognosztizálta és egyértelművé tette, hogy legkorábban az év második felében vár javulást. A gazdaságilag nehezebb helyzetben lévő keletnémet tartományokban csak kismértékben, 100,1-ről 100,8 pontra emelkedett a bizalomindex. A helyzet javulása nyomán elemzők arra számítanak, hogy az Európai Központi Bank (ECB) az év közepe táján 25 bázisponttal megemeli az irányadó kamatot. Az igazgatótanács legközelebb április 4-én ül össze, de a bank már korábban közölte, hogy egyelőre nem változtat monetáris politikáján.
G. T.
