Egyre több jel utal arra, hogy a nemzetközi gazdaság megindult a növekedés útján, ami fokozódó külső keresletet támaszt az euróövezet árui és szolgáltatásai iránt, s ennek nyomán mindinkább erőre kap a gazdaság a térség országaiban - állapítja meg márciusi jelentésében az Európai Központi Bank (ECB). A fellendülés ereje e pillanatban nem állapítható meg pontosan, de arra lehet számítani, hogy a növekedés az év végére eléri a fenntartható ütemet, az infláció pedig a következő hónapokban a 2 százalékos plafon alá süllyed - írja a dokumentum. Az ECB szerint az eurózóna gazdasága évi 2-2,5 százalékkal nőhet anélkül, hogy ez inflációs veszéllyel járna.
Az ECB lényegében megismételte az igazgatótanács egy héttel korábbi ülése után kiadott közleményt (NAPI Gazdaság, 2002. március 8., 2. oldal). Az igazgatótanács akkor a 3,25 százalékos irányadó kamat változatlanul hagyása mellett döntött, és az elemzők szerint a havi jelentés is megerősíti, hogy a tavalyi négy - összesen 150 bázispontos - kamatcsökkentés után nem várható további monetáris enyhítés. A piac arra számít, hogy az ECB az év második felében fokozatosan drágítani fogja a hitelköltségeket.
A havi jelentés ugyanakkor most először arra figyelmeztet, hogy az eurózóna öt országában is esedékes választások meghiúsíthatják a költségvetési hiány fokozatos lefaragását célzó terveket, miután a kormányok esetleg adócsökkentéssel és pluszkiadásokkal próbálják megnyerni a választókat.
(NAPI)
