A novemberi 84,9 és a decemberi 85,8 pont után januárban 86,3 pontra emelkedett a 7000 nyugatnémet vállalat vezetőinek megkérdezése alapján számított Ifo-index; a Reuters által megkérdezett elemzők csak 85,7 pontra számítottak. Az index javulása az elemzők szerint azt jelzi, hogy túljutott a mélyponton a német gazdaság – amely erősen függ a feldolgozóipartól –, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, milyen gyors lesz a fellendülés. A következő hat hónapra vonatkozó kilátások megítélését mutató részindex a novemberi 90,9-ről 94,8 pontra nőtt, ami azt jelenti, hogy a vállalatok a szeptember 11-i terrortámadás óta most a legderűlátóbbak. A jelenlegi helyzet megítélésének részindexe ugyanakkor továbbra is alacsony: a novemberi 79,0-ről 78,0-ra süllyedt.
Gernot Nerb, az Ifo vezető közgazdásza szerint egyelőre elhamarkodott lenne fellendülésről beszélni, mivel valójában csak két hónap adatait lehet autentikusnak tekinteni – a decemberi 85,8 pont utólag kalkulált érték a novemberi és a januári pontszám súlyozott átlagából, mivel a közzététel idejének módosítása miatt az intézet decemberben nem végzett adatfelvételt. Az a véleménye, hogy a jelenlegi javulás elsősorban a félkésztermékeket előállító szektornak, azaz a vegy- és acéliparnak köszönhető, márpedig tartós fellendülés csak a beruházási és a fogyasztási javakat előállító ágazatok talaján jöhet létre.
A német gazdaságnak Nerb szerint továbbra is szüksége van külső stimulusra, azaz újabb kamatcsökkentésre. Az Európai Központi Bank (ECB) azonban nemrég jelezte, hogy tartózkodni fog a jelenleg 3,25 százalékos irányadó kéthetes repókamat további csökkentésétől a tavaly végrehajtott összesen 150 bázispontos enyhítés után. Az Ifo-index közzététele után a piac is úgy ítélte meg, tovább szűkült annak esélye, hogy az ECB belátható időn belül monetáris enyhítést hajt végre. Ennek nyomán mind a dollárral, mind a jennel szemben gyengült az euró: árfolyama tegnap délután 0,8610 dollár, illetve 114,75 jen körül mozgott.
G. T.
