Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az eurónak a maga fizikai valóságában való megjelenéséhez sok várakozás fűződött, köztük az is, hogy láthatóbbá teszi az eurózóna (EMU) tagországai közti kiskereskedelmi árkülönbségeket, s ezzel elősegíti kiegyenlítődésüket. A várakozások oka látszólag igen egyszerű: ha megszűntek a nemzeti valuták, és minden árat euróban számolnak, miként lehetne egy határ két oldalán más az ára ugyanannak a kocsinak vagy vekni kenyérnek? Jelentős nyomás alakul ki, hogy ott vásároljanak, ahol alacsonyak az árak, és ott adjanak el - vagy ott ne vásároljanak -, ahol magasak.
Ez az érvelés azonban igencsak naiv, hiszen eddig sem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy valaki összehasonlítsa, mennyibe kerül egy azonos típusú autó Németországban és Franciaországban. Mindenki végez ilyen átszámításokat, amikor arról dönt, hova megy nyaralni, miért hiszik hát, hogy ezt nem teszi meg más áruk és szolgáltatások esetében? Az emberek nem olyan ostobák és lusták, ahogy azt a politikusok és a bürokraták hiszik. Az érdekes kérdés valójában az, hogy az árkülönbségekben milyen szerepe van a közönséges tudatlanságnak és tehetetlenségnek, és milyen azoknak a tényezőknek, amelyeken valószínűleg nem változtat az euró megjelenése.
Kezdjük a fogyasztói árakra vonatkozó bizonyítékokkal. A UBS svájci bankcsoport rendszeresen ellenőrzi egy 111 árucikket és szolgáltatást tartalmazó standard kosár árát a világ nagyvárosaiban. (A referenciaértékként Németországot használó listán az európai országok eredményei láthatók.)
Természetesen hatalmasak az árkülönbségek - ha a finnek Spanyolországba járhatnának bevásárolni, 50 százalékkal nőne a vásárlóerejük. Vagyis, ha létrejönne az árak kiegyenlítődése, a gazdag országok polgárai ünnepelhetnének, a szegényeké meg belerokkannának. Ez azonban nem fog megtörténni, mert euró ide vagy oda, az árkülönbségek nem sokat fognak módosulni.
A UBS felmérése azt mutatja, hogy Frankfurtban az árak 8 százalékkal magasabbak mint Berlinben. A texasi Houstonban - hogy az Egyesült Államokat, egy az eurózónához hasonlóan monetáris egységet alkotó térséget vizsgáljuk - 26 százalékkal alacsonyabbak az árak, mint New Yorkban, és valamivel kisebbek, mint Los Angelesben. Ezek a különbségek azt mutatják, hogy a közös valuta léte önmagában nem hozza létre az árak kiegyenlítődését.
Végül is mi rejlik az országok közti, és az egyes országokon belül is megtalálható árkülönbségek mögött?
- A versenyt korlátozó gyakorlat. Természetesen elvben szabadkereskedelem van, de ez gyakran ütközik akadályokba a határokon és az egyes államokon belül is. Az Egyesült Államokban például tilos magánszemélynek bort szállítani Kaliforniából Massachusettsbe, mert a massachusettsi borkereskedőknek sikerült elfogadtatniuk egy óriási profitrátájukat védő szövetségi törvényt.
Ami könnyen megoldható lenne az internet és bármelyik szállítmányozó segítségével, nem történhet meg, mert kereskedelmi szervezetek és gyártók meggyőzték a politikusokat és a bürokratákat, hogy meg kell védeniük a monopóliumuknak köszönhető rendkívüli hasznukat. Európában még gyakoribb a szabad verseny korlátozása. Ha az Európai Unió komolyan egységes piacot akar létrehozni, akkor még igen sok munka vár rá.
- Különbségek a versenyben és a méretekben. Minél kisebb a piac, annál kevesebb kereskedő tudja nyereségesen ellátni - de minél kevesebb a kereskedő, annál kisebb a verseny. Ezért a profitráta növekszik, és vele emelkednek az árak. A versenyt gyakran olyan szabályok korlátozzák, amelyek feldarabolják a piacot, máskor meg egyszerűen nem éri meg más piachoz fordulni, például minden reggel Belgiumba menni kiflit venni.
- A kiskereskedelmi árak. A kritikus pontot ezeknél az jelenti, hogy a kiskereskedelmi ár az áru ára mellett a forgalmazás költségeit is tartalmazza - egyebek közt az üzlet személyzetének bérét, a bérleti díjat, a reklámot, a profitrátát. Ezek között pedig - mint a táblázat is mutatja - hatalmas különbségek vannak. Finnország és Portugália között nincs jelentős különbség a termelékenységben, ha arról van szó, hogy a pult mögött állva harisnyanadrágot kell eladni. A bérekben viszont óriásiak a különbségek, ezért alacsonyabb kiskereskedelmi árakat várunk a szegényebb városokban és országokban, mint a gazdagokban. New Yorkot ebből a szempontból éppoly jogos összehasonlítani Houstonnal, mint Franciaországot Görögországgal. Ami a bérekre áll, ugyanúgy áll a forgalmazás egyéb költségeire. Elméletileg az egész eurózóna egyetlen piacot alkot, de a gyakorlatban a dolgok nem így működnek. Egy híres amerikai mondás szerint „minden politika helyi politika”. Ugyanez igaz az árakra is. A Harvard Egyetem Kennedy Államigazgatási Iskolája felmérést végzett Bostonban és körzetében arról, mennyibe kerül egy pudli trimmelése, és megállapította, hogy az árkülönbségek meghaladják a száz százalékot. Meglepő ez az eredmény? Dehogy: a kutyafodrászat Boston előkelő negyedeiben drága, a szegény negyedekben pedig olcsó - éppúgy, mint a hajvágás.
Milyen következtetést vonhatunk le az egészből? Elsősorban azt, hogy az árkülönbségek velünk maradnak, s az euró nem sokat változtathat ezen. Hosszabb távon jelentkezik majd a tendencia ezek mérséklésére, de ez nem az eurónak lesz köszönhető, hanem Brüsszelnek, az internetes vásárlás terjedésének és az egész EU-t átfogó kiskereskedelmi forgalmazásnak. Az európai árak azonban ezek után is úgy fognak festeni, mint most az Egyesült Államokban, ahol jelentős árdifferenciák vannak az államok közti szabadkereskedelem és a közös valuta évszázadai után.
Copyright: Project Syndicate
