Decemberben 0,3 százalékkal visszaesett a kiskereskedelmi forgalom Nagy-Britanniában; 2000 áprilisa óta ez az első eset, hogy csökken a volumen az előző hónaphoz képest. Az adatok meglepték az elemzőket, akik a felmérések és a vállalati közlemények alapján erős hónapra számítottak, egyesek szerint azonban a visszaesés nem a gyenge karácsonyi forgalom, hanem az erős novemberi adatok következménye. Eddie
George, a brit jegybank kormányzója nemrég a fogyasztói kiadások erőteljes növekedése miatt a kamatemelés lehetőségére figyelmeztetett, de a piac szereplői a tegnapi adatok nyomán egyelőre nem számítanak erre az eshetőségre. Az év egészében 5,9 százalékos kiskereskedelmi forgalomemelkedést regisztráltak az egy évvel korábbi 4,6 százalék után, ami a legnagyobb növekedés az elmúlt 13 évben, de elmarad a szakértők által várt 6,6 százaléktól.
