Az argentin alsóház szombaton kezdte meg a vitát Eduardo Duhalde államfő rendkívüli törvényjavaslatáról, amelynek értelmében egyebek között jogot kapna arra, hogy módosítsa az 1991-ben bevezetett pénzügyi rendszert, amelynek keretében a peso árfolyamát egy az egyben az amerikai dollár árfolyamához rögzítették és kettős árfolyamot vezessen be. A jogszabály emellett felhatalmazza, hogy reformokat kezdeményezzen a bankrendszerben és bevezesse az áruk és szolgáltatások állami árszabályozását.
A nemrég megválasztott perónista politikus, aki két héten belül az ötödik államfő a válság sújtotta latin-amerikai országban, egyelőre nem közölte, mi lesz a peso új, rögzített árfolyama, a hírek szerint 30 százalékos leértékelést terveznek. A szakértők máris arra figyelmeztetnek, hogy a leértékelés és a kettős árfolyamrendszer bevezetése korában már Mexikó és Brazília esetében is a valuta összeomlásához vezetett.
A hetek óta tartó tiltakozások lecsillapítása érdekében azt tervezik, hogy az adósok helyzetének megkönnyítése érdekében 100 ezer dollár alatt a jelenlegi árfolyamon pesóra váltják a dollárban felvett hiteleket. Ez egyebek között a lakosság által felhalmozott közüzemi adósságokra is kiterjed. A betétek értékét megőrzik és a betéteket visszafizetik, amint a bankok helyzete ezt lehetővé teszi. A dollárban kötött magánszerződéseket pesóra váltják. A tervek szerint 180 napos munkaerő-elbocsátási moratóriumot hirdetnek. Ideiglenes adót vetnek ki az olaj- és gázexportra, hogy a bankokat kárpótolni tudják azokért a veszteségekért, amiket a dolláradósságok átváltása és a betétek értékének megőrzése miatt szenvednek el.
A még Carlos Menem elnöksége alatt bevezetett árfolyamrendszer letörte az akkor 5000 százalék közelében járó inflációt, de kedvezőtlenül érintette az iparban és más ágazatokban működő cégeket. Ennek következtében visszaesett a gazdaság, a munkanélküliség eléri a 20 százalékot és elszegényedett a középosztály. Duhalde mindezzel szemben közölte, hogy az államnak a pénzügyi szektor helyett mostantól kezdve az ipart kell szövetségesének tekintenie. A lakosság az infláció felpörgésétől tartva már a múlt hét végén megrohamozta az üzleteket, amelyek máris emelni kezdték áraikat, a vásárlóerőt ugyanakkor korlátozza, hogy a korábbi kormány részlegesen befagyasztotta a betéteket.
A korábbi kormány már decemberben közölte, hogy 90 napra felfüggeszti a 141 milliárd dollárra rúgó külföldi adósság törlesztését, és az ország múlt pénteken de facto is fizetésképtelenné vált, miután a kormány nem fizette ki az aznap esedékessé vált 28 millió dollárnyi kötvénytartozást. A külföldi kötvénytulajdonosok szervezete mindazonáltal közölte, hogy egyelőre nem él jogával, és nem követeli a teljes adósságtörlesztés felgyorsítását. Az ország pénzügyi helyzetének súlyosságát jelzi, hogy a most közzétett adatok szerint a költségvetés hiánya tavaly elérte a 11 milliárd dollárt.
G. T.
