Ausztria legjelentősebb gazdaságkutató intézete, a Wifo rontott szeptemberben közzétett gazdasági előrejelzésén. Eszerint az idei 1,1 után jövőre csak 1,2 százalékkal nő az osztrák gazdaság, szemben a korábban prognosztizált 1,9 százalékkal. A másik jelentős gazdaságkutató, az IHS ennél valamivel derűlátóbb: idén 1,2, jövőre - korábbi előrejelzésének megfelelően - 1,6 százalékos növekedésre számít - jelentette a Bloomberg. A két intézet szerint várhatóan a jövő év második felében indul meg a fellendülés, 2003-ban pedig ismét normális - a Wifo szerint 2,8, az IHS szerint 2,3 százalékos - növekedés várható. Ha a fellendülés negyedévet késik, akkor a jövő évi növekedés fél százalékponttal elmarad a most jelzettől. A fellendülést elő fogja segíteni az amerikai gazdaság magához térése, az olcsó energiaárak és az euró bevezetése. Ez utóbbi növeli az árak összehasonlíthatóságát, csökkenti a tranzakciós költségeket és az árfolyamkockázatot - írta az MTI. Az erre az évre várt 1,1 százalékos növekedés a legalacsonyabb 1993 óta, tavaly még 3 százalékkal nőtt az osztrák bruttó hazai termék (GDP). Az IHS szerint az idei első kilenc hónapban 1,5 százalékos volt a növekedés. Az osztrák gazdaságkutatók az EU egészére idén és jövőre 1,5 százalékos növekedést jósolnak.
A költségvetés - amely körül heves viták zajlanak - jövőre a reményekkel ellentétben deficites lesz: a Wifo szerint a GDP 0,8 százalékának megfelelő hiány várható, 2003-ban azonban már lehetséges a költségvetési egyensúly elérése.
(NAPI)
