Novemberben általános meglepetésre több mint tízpontos emelkedéssel a rekordmélységet jelentő októberi 40,6-ről 51,3 pontra ugrott az USA-ban a szolgáltató szektor alakulását mutató index a beszerzési menedzserek szövetsége, az NAPM felmérése szerint. (Az index értéke 50 pont felett a szektor teljesítményének növekedését mutatja.) Az elemzők csak az index csekély és mindenképpen 50 pont alatt maradó emelkedésére számítottak. Az új megrendelések részindexe 40,4-ről 48,3 pontra ugrott, azaz továbbra is 50 pont alatt maradt, az importindex 49,8-ről 52,4 pontra emelkedett. Az árak alakulását mutató index 41,5-ről 38,5 pontra csökkent, ami az árnyomás mérséklődését mutatja. Elemzők a jelentős emelkedés ellenére arra számítanak, hogy a Fed a jövő héten ismét csökkenti a mindössze 2 százalékos irányadó kamatot.
Az eurózóna szolgáltató szektorának üzleti tevékenységi indexe az októberi 46,7 pontos - három és fél éves - mélypontról novemberben 46,9 pontra kúszott fel. Ez azt jelenti, hogy a múlt hónapban is folytatódott a szektor zsugorodása, de enyhülő ütemben. A kétezer megkérdezett vállalat vezetői kevésbé borúlátóak a következő egy év kilátásainak tekintetében, mint októberben voltak, ennek ellenére csökkentik alkalmazottaik számát, méghozzá nagyobb ütemben, mint a felmérés három és fél éves történetében bármikor. A foglalkoztatási részindex az elbocsátások nyomán összességében süllyedt, ezen belül Írországban és Németországban volt a legnagyobb a visszaesés, és egyedül Olaszországban emelkedett a mutató. Az árnyomás novemberben tovább enyhült, ami alátámasztja az elemzők várakozását, hogy az Európai Központi Bank (ECB) legkésőbb a jövő év elején ismét csökkenti a kamatokat.
A két nappal korábban közzétett feldolgozóipari beszerzési menedzserindex (PMI) ugyancsak kismértékben - 42,9-ről 43,6 pontra - emelkedett (NAPI Gazdaság, 2001. december 4., 2. oldal), így az elemzők szerint mind több jel mutat arra, hogy megáll a gazdasági tevékenység visszaesése az eurózónában. Egyesek szerint azonban mindössze arról van szó, hogy a zsugorodás novemberben kevésbé volt drámai mint októberben, amikor még igen erős volt a szeptember 11-i terrortámadás hatása. A Reuters megbízásából az NTC Research által végzett felmérés Németországra, Franciaországra, Olaszországra, Spanyolországra és Írországra terjed ki, amelyek a magánkézben lévő szolgáltatások 83 százalékát adják az eurózónában. Németországban, Olaszországban és Írországban kissé emelkedett, de 50 pont alatt maradt az érték, míg Franciaországban és Spanyolországban erősen visszaesett.
G. T.
