A cseh kiskereskedelmi forgalom júliusban 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a prágai statisztikai hivatal. A Dow Jones által megkérdezett elemzők csak 5 százalékos növekedést valószínűsítettek. Május-júliusban az értékesítés éves összevetésben 4 százalékkal, míg az év első hét hónapjában 5,3 százalékkal nőtt. Júliusban főleg a járművek, a távközlési szolgáltatások és a számítástechnikai cikkek értékesítése bővült.
A második negyedévben a cseh GDP 3,9 százalékkal gyarapodott éves szinten (NAPI Gazdaság, 2001. szeptember 14., 2. oldal), s ebben szintén meghatározó szerepet játszott a lakossági fogyasztás. A háztartások kiadásai a GDP-bővülést meghaladó mértékben, 4,2 százalékkal nőttek. Elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a kereslet élénkülése inflációt gerjeszthet, ez pedig a gazdasági növekedést lassító kamatemelésre késztetheti a jegybankot. Egyértelműen örvendetesnek tartják viszont, hogy az állóeszköz-beruházások 9,3 százalékkal emelkedtek 2000 második negyedévéhez képest.
A külföldi befektetőknek 1998 óta nyújtott kedvezmények eredményeként mostanáig 3,4 milliárd dollár közvetlen külföldi befektetés áramlott a cseh gazdaságba és ennek nyomán legalább 26 ezer munkahely jött létre - közölte tegnap Václav Petricek cseh ipari és kereskedelmi miniszterhelyettes, aki szerint a kedvezmények - köztük az adóelengedés, az átképzési költségekhez való állami hozzájárulás - az EU-hoz való csatlakozás után is fennmaradhatnak.
(NAPI)
