A fogyasztói árindex a pozsonyi statisztikai hivatal jelentése szerint augusztusban 0,1 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest és 7,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A hatósági árak és a jövedéki adók változását nem tükröző 12 havi maginfláció 4,9 százalék volt, míg júliushoz képest 0,2 százalékos csökkenés mutatkozott. Az árindex csökkenésének fő oka az, hogy az élelmiszerek havi szinten 0,8 százalékkal olcsóbbodtak. Miután a maginflációs mutatóba sorolt termékek és szolgáltatások ára már júliusban is 0,2 százalékkal mérséklődött, teljesíthetőnek látszik a jegybanki célkitűzés, miszerint decemberben a 12 havi ráta 3,6 és 5,3 százalék között legyen. Elemzők szerint ha a kedvező inflációs trend folytatódik, akár még az év vége előtt sor kerülhet kamatcsökkentésre.
Június végén Szlovákia összesített külföldi adósságállománya 10,654 milliárd dollárra rúgott, ami a múlt év végéhez képest 149,8 millió, tavaly júniushoz képest pedig 799,1 millió dolláros csökkenést jelent - közölte a jegybank. A teljes adósságból 2,67 milliárd a kormány és a jegybank adóssága - ez 506,2 milliós csökkenés 2000 júniusához viszonyítva -, 7,32 milliárd jut a kereskedelmi bankokra és a vállalatokra, 101,8 millió az önkormányzatokra, végül 562,5 millió az állami ügynökségekre. A közép- és hosszú futamidejű adósságállomány 8 milliárd dollárra rúg, a rövid lejáratú kategóriában az adósság 25,17 százaléka, 2,7 milliárd dollárnyi tartozás szerepel. A jegybank becslése szerint az év második felében a kedvező trend visszájára fordul, és 2001 végére már mintegy 11,1 milliárd dollárra nő a külföldi adósságállomány.
A munkaügyi hivatal gyorsjelentése szerint augusztusban júliushoz képest 0,1 százalékponttal, 18,84 százalékra csökkent a nyilvántartott munkanélküliek aránya. Ugyanakkor tavaly augusztushoz viszonyítva az állástalanok száma 0,49 százalékponttal nőtt, elérve az
507 870 főt. Augusztusban a munkaügyi hivatalok 31,4 ezer új munkanélkülit vettek nyilvántartásba, 22,5 százalékkal kevesebbet, mint júliusban.
S. Z.-P. Z.
