Mint ismeretes, a washingtoni fellebbviteli bíróság június 28-án érvénytelenítette az alsófokú bíróság korábbi ítéletét, amely a Microsoft Corp. feldarabolását írta elő azzal az indoklással, hogy böngészőprogramja révén a piac monopolizálására törekedett. A júniusi határozat ugyanakkor bizonyítottnak látta azt a vádat, hogy a cég törvénytelen módon monopolizálni próbálta az operációs rendszerek piacát. A bíróság akkor szintén megerősítette az alsóbb fokú testület azon következtetését, mely szerint a Microsoft illegálisan összekeverte az IE és a Windows kódjait annak érdekében, hogy a felhasználók ne tudják a két programot külön-külön használni - a cég tehát ez ellen kért felülvizsgálatot.
