BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Erősödő foglalkoztatáspolitikai viták Németországban

A német Ifo gazdaságkutató intézet szerint a kormánynak végre fel kellene adnia azt a szándékát, hogy mandátuma végéig a munkanélküliség 3,5 milliósra mérséklődjék. A munkáltatók a foglalkoztatási költségek csökkentését célzó reformokat sürgetnek, miközben a kormányzó szociáldemokrata párt felvetette a túlórák számának korlátozását.

2001. augusztus 2. csütörtök, 23:59

Gerhard Schröder kancellárnak el kellene állnia attól a céljától, hogy a 2002. őszi választásokig 3,5 millióra csökkentsék a munkanélküliek számát - nyilatkozta Hans-Werner Sinn, a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet vezetője. Sinn szerint a cél elérésére nincs esély, ezért helyesebb lenne, ha a kormány hosszú távú munkaerő-piaci reformokat vezetne be. A munkanélküliek száma, amely a jelenlegi kormány 1998-as hivatalba lépésekor 4 millió volt, ezután két évig folyamatosan csökkent, idén januárban viszont ismét emelkedni kezdett, s júniusban elérte a 3,85 milliót. Schröder annak idején kijelentette: kormánya nem érdemli meg, hogy újraválasszák, ha a munkanélküliség nem süllyed 3,5 milliósra.
Szintén reformokat sürgetett Christoph Kannengiesser, a Német Munkaadók Szövetségének (BDA) ügyvezető igazgatója, aki egyben a szövetségi munkaügyi hivatal elnöke is. Szerinte a kormány azzal javíthatna a foglalkoztatási helyzeten, ha rugalmasabbá tenné a munkaügyi szabályokat, és csökkentené a munkaadók foglalkoztatási költségeit. Kannengiesser azonban a Reutersnak nyilatkozva hozzátette: úgy látja, a jelenlegi kormányzati ciklus végéig nem lesznek pozitív változások.
A kormány eddig valóban nem reagált a reformfelszólításokra, ehelyett azt hangoztatja, hogy a munkáltatók vegyenek föl több embert. Utóbbiak erre a kérésre nem reagálnak, viszont jókora felzúdulást keltett körükben a szociáldemokraták parlamenti frakcióját vezető Peter Strucknak az a felvetése, hogy szükség esetén túlórák limitálásával lehetne ösztönözni az új alkalmazásokat. A vállalatok a magas munkahely-teremtési költségek miatt többnyire inkább a túlóráztatást választják, a pluszórák száma évi 2 milliárd körül van.
Feszültséget keltett az IG Metall fémipari szakszervezet elnökének az a bejelentése is, hogy a 2002-re vonatkozó bértárgyalásokon felhagynak az eddigi önmérséklettel. Klaus Zwickel szerint a szakszervezetnek a várható konfliktusok ellenére is figyelembe kell vennie, hogy tagjai magasabb béreket követelnek, miután tavaly és idén a vártnál nagyobb infláció miatt csökkentek a reálbérek.
Az Európai Központi Bank arra figyelmeztette a szakszervezeteket, hogy követeléseikkel inflációs spirál kialakulásához járulhatnak hozzá. Wolfgang Wiegard, a német kormány gazdasági tanácsadó testületét alkotó öt bölcs egyike azt hangsúlyozta, hogy a munkaerőpiac szempontjából a termelékenység javulásánál alacsonyabb bérnövekedés a kívánatos.
P. Z.

Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet