BUX 142632.78 0,63 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ

Felfelé tartanak a vezető európai tőzsdeindexek: az FTSE-100 és a DAX 0,6 százalékos pluszt mutat, a CAC-40 pedig 0,2 százalékkal emelkedik. A BUX ennek ellenére lefelé tart, jelenlegi, 6 733-as értéke 56 pontos csökkenést takar. A BÉT mutatóját főként a Matáv és a Mol húzza le, de gyengül a Richter is, míg az OTP szerény mértékben erősödik. Elmúlt a tegnapi Antenna-eufória, a papír eddig közel 10 százalékot esett.

2001. július 10. kedd, 13:44

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Németország GDP-je 1,0 százalékkal növekszik 2001-ben, és 2,3 százalékkal jövőre - tette közzé prognózisát a DIfW német gazdaságkutató intézet, a legpesszimistábbat mindazon előrejelzések közül, amelyek Németország idei és 2002-es gazdasági teljesítményének becslésére vállalkoznak.
Törökország újabb lépéseket tett afelé, hogy az IMF-feltételeknek eleget téve elnyerje a szervezet kilátásba helyezett hiteleinek folyósítását: a bankfelügyeleti hatóságok átvették a felügyeletet és vagyongondnokot neveztek ki öt török bank mellé, miután azoknak többszöri figyelmeztetés ellenére sem sikerült stabilizálni működésüket, valamint a Turk Telecom igazgatótanácsának mai ülésén megkezdődött az állami távközlési társaság körüli vitás kérdések rendezése.
A háromhónapos diszkontkincstárjegyek mai aukcióján az egy héttel korábbinál 9 bázisponttal kisebb, 10,67 százalékos átlaghozam alakult ki.
Idén az első félévben mintegy 40 százalékkal nőtt, és 296 milliárd forintot tett ki a közbeszerzések összértéke, az eljárások száma ugyanakkor csak 4 százalékkal bővült - mondta Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke. Szerinte e tendencia fennmaradása esetén az összérték év végére elérheti a 600 milliárd forintot, ami tavaly 520 milliárd forintot tett ki.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet