BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A vártnál kedvezőbb lett az észak-rajna-vesztfáliai infláció

Napvilágot látott az utolsó német tartományi júniusi inflációs adat is. Észak-Rajna-Vesztfáliában az előzetes adatok szerint júniusban a vártnál jobban lassult a pénzromlási ütem, azaz havi szinten 0,1, éves összehasonlításban pedig 2,9 százalékos fogyasztóiár-emelkedést regisztráltak.

2001. június 25. hétfő, 12:57

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az éves adat így kedvezőbb mind a májusi 3,4 mind pedig az elemzők által várt 3,0 százaléknál. Az infláció lassulását főként az üzemanyagárak hó/hó alapon mért 3,6 százalékos csökkenése okozta, miközben az élelmiszerárak 0,4 százalékkal emelkedtek, s az egy évvel korábbi szintet 5,9 százalékkal haladták meg.
Észak-Rajna-Vesztfálián kívül még a brandenburgi adat lett a vártnál kedvezőbb, míg Hesse, Szászország és Bajorország az elemzői várakozásoknak megfelelő, Baden-Württemberg pedig annál magasabb inflációról számolt be.
Szakértők arra számítanak, hogy az össznémet infláció üteme a májusban mért 0,5, illetve 3,5 százalékról júniusban 0,2, illetve 3,1 százalékra lassul.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet