Több száz millió forint értékű ingatlanfejlesztésbe kezd a Komló közelében lévő János-pusztán a budapesti székhelyű Budaber Rt. Az 1880-ban Jánosi Engel Adolf által épített, több mint 1700 négyzetméteres, kétemeletes kastélyt emelt szintű szolgáltatásokat kínáló nyugdíjasházzá alakítják. A tulajdonos Baranya Megyei Önkormányzat az épületet azt követően adta el 80 millió forintért a Budabernek, hogy a komlói helyhatóság lemondott elővásárlási jogáról. Az ingatlanfejlesztő cég részben azért döntött a János-pusztai kastély megvásárlása mellett, mert az épület nem élvez műemléki védettséget, ezért átalakítása viszonylag egyszerű. Ettől függetlenül a társaság az épületegyüttes homlokzatát és a parkot eredeti formájában kívánja helyreállítani. A rekonstrukció keretében felújítják a teljes közműhálózatot, s lift is épül. A kastély földszinti részén különböző közösségi helyiségeket alakítanak ki, itt kap helyet a konyha, az étterem és az orvosi rendelő is, a két felső szinten pedig összesen 36, egy-két ágyas szoba lesz. Az öthektáros parkban építenek egy kápolnát is. A teljes rekonstrukció várhatóan a jövő év elejére fejeződik be.