Valószínűleg télen csak az uszodák fele nyit majd ki, a létesítmények másik felénél a fenntartók ezután hoznak döntést - mondta Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke a szervezet elnökségi ülésén. A MÚSZ egy útmutatót állít össze az uszodák üzemeltetőinek arról, hogy melyek azok a legfontosabb lépések, amikkel jelentősen csökkenthető az energiafelhasználás anélkül, hogy az a sportolás minőségének romlását eredményezné.
Wladár Sándor arra figyelmeztetett, hogy miközben az magyar úszó eredmények elsőrangúak, a következő időszak rendkívül nehéznek ígérkezik. A magyar sport a rendszerváltás óta a legnagyobb kihívása előtt áll az energiaárak miatt.
A cápakorosztály lemorzsolódik
Rengeteget kell dolgozni és lobbizni, hogy az uszodák nyitva maradjanak - közölte a MÚSZ elnöke. Wladár Sándor szerint már a Covid-lezárások miatt a cápakorosztályban (10-11 évesek a szerk.) harmadannyi versenyző maradt, mint a megelőző években – ha most is hasonló helyzet alakulna ki, az hosszútávon beláthatatlan károkat okozna a magyar úszósportnak.
Wladár Sándor arról is beszélt, hogy az edzőtáborozás, versenyeztetés területén is újfajta támogatási rendszert alakítanak ki, mert a repülőjegyárak, a szállásköltségek is az egekben vannak.
Kiemelte:
a három fő világverseny, Róma, Lima és Seychelles több mint százmillió forintba került a MÚSZ-nak.
Többek között arról is döntöttek, hogy csak egy minicsapat vesz részt majd decemberben a melbourne-i rövidpályás világbajnokságon.
Török Enikő, a MÚSZ sportszakmai csoportjának vezetője szerint folyamatos az egyeztetés a sportállamtitkársággal, a régióvezetőkkel, illetve a Magyar Vízilabda Szövetséggel – a cél az, hogy a régióközpontok uszodái nyitva maradjanak és a klubokban folyó szakmai munka se szenvedjen kárt, valamint az Úszó Nemzet Programban érintett gyermekek úszásoktatása se szakadjon félbe.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)