A zenga.hu hirdetési oldal adatai szerint az év kezdete óta az országos nyaralókínálat stabilnak mondható, azaz minden esély megvan arra, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő ingatlant. Azt már megszokhattuk, hogy a tipikus üdülőtérségek közül a Balatonnál a legdrágábbak az ingatlanok.
Az újépítésű lakások miatt azonban nagyon nehéz mérni az éves árváltozás mértékét, hiszen egy-egy új – az átlagosnál jelentősen drágább – projekt kínálatba kerülése jelentősen befolyásolhatja a kisebb településeken az átlagárat. Az ugyanakkor látszódik, hogy a Balaton-part településein a budapestinél kisebb volt az áremelkedés, aminek szerepe lehetett abban, hogy a kereslet az országos átlagnál kisebb mértékben esett itt vissza – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.
A kisebb áremelkedés ellenére is vannak azonban a Balatonnál olyan települések, ahol a hirdetők már a budapesti négyzetméterárakkal számolnak, főként a partközeli újépítésű lakóparkok esetében. Az átlagos hirdetési négyzetméterár a zenga.hu adatbázisa szerint jelenleg 1,2 millió forint.
A legdrágább település továbbra is Tihany, ahol közel 2,4 millió forintos négyzetméteráron hirdetik a nyaralókat, de szintén a 2 millió forintos átlagos hirdetési négyzetméterár közelében van Balatonszemes és Balatonfenyves is, ami a sok partközeli vagy újépítésű, kiemelkedően drága ingatlannak köszönhető.
A legtöbb nyaralót Siófokon hirdetik, ahol 1,4 millió forint az átlagos négyzetméterár, ezenkívül nagyon sok üdülőt hirdetnek a déli parton Balatonboglár és Balatonmáriafürdő között is. Ezeken a településeken viszont olcsóbban, átlagosan 1 millió forint alatti négyzetméteráron kínálják a nyaralóknak szánt ingatlanokat.
Az északi parton nagyobb a kínálat Balatonfüreden (1,5 millió átlagos hirdetési négyzetméter) és Balatonalmádiban is, ahol az átlagos hirdetési négyzetméterár szintén 1 millió forint alatt van jelenleg a nyaralóknál. A települések közti összehasonlítást ugyanakkor nehezíti, hogy az „üdülő” és „nyaraló” kategóriában nagyon sokféle ingatlant feltöltenek a hirdetők, a közművek nélküli faháztól az új építésű lakásokig minden megtalálható.
Más övezetekben ezekkel az árakkal találkozhatunk
A fővárostól távolabb eső balatoni települések áraival vetekszenek azok a Velencei-tónál található ingatlanok, amelyeket nyaralóként hirdetnek, átlagosan 800 ezer forintos négyzetméterárral számolnak az eladók.
A Duna-menti nyaralók esetében nagyobb a szórás az árakat tekintve. Visegrádon például 1,2 millió forintot is elkérnének első körben a hirdetők, míg Kisorosziban 800 ezer, illetve Verőcén 500 ezer forintos négyzetméteráron kínálják a hétvégi házakat. A nagyobb tavaink között a legolcsóbb nyaralóövezet továbbra is a Tisza-tó, itt félmillió forintos négyzetméterár alatt lehet hétvégi házat venni
– tette hozzá Futó Péter.
A természetes vízhelyek mellett azonban egyre népszerűbbek a tradicionális gyógyfürdők melletti nyaralók is, amelyek egész évben alkalmasak bérbeadásra vagy pihenésre. A népszerű fürdőhelyek közül a legdrágább Egerszalók, ahol 1,3 millió forintért hirdetik az üdülők négyzetméterét, de a Balatonhoz közeli Hévízen is magasnak számítanak az árak már azoknál az ingatlanoknál is, amelyek hétvégi házként funkcionálnak. Hajdúszoboszlón, Bükön és Harkányban 6-700 ezer forintért hirdetik az üdülők négyzetméterét, míg Igalon és Cserkeszőlőn 3-400 ezer forintról indul az alku.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Magyar Péter azt állítja, kiszivárogtatta Rogán Antal bizalmas jegyzőkönyvét

Hatalmas pofon Ukrajnának: kiszáll a BlackRock az üzletből

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Kiderült, meddig védi meg a kormány a rezsit

Lebukott a milliárdos áfacsalási biznisz: 21 embert gyanúsítanak

400 forint felett is járt az euró, aztán jött az inflációs adat
