Az MNB 2024. III. negyedévi Lakásbiztosítás-indexe szerint a hazai lakott egyedi ingatlanok teljeskörű lakásbiztosításainak éves átlagdíja 19 százalékkal 64,8 ezer forintra nőtt az idei III. negyedév végére, miközben a kárráfordítás stagnált. Ezen belül a budapestiek 62,1 ezer, míg a vidékiek – átlagosan jóval nagyobb alapterületű ingatlanaik után – 65,3 ezer forintnyi díjat fizetnek, írja a penzcentrum.hu.
A teljeskörűen biztosított Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) átlagdíja 22 százalékkal kedvezőbb az egyéb piaci biztosítással fedezett, lakott ingatlanok éves átlagdíjánál, míg kárráfordítása 18 százalékkal magasabb, így a biztosítottak számára egyre nagyobb ügyfélelőnyt jelent. Az árelőnyt és szolgáltatáselőnyt összekombinálva az MFO termékek 50 százalékkal magasabb ügyfélértéket képviselnek.
Kapcsolódó
Az idei első két negyedévben a díjnövekedést visszafogta a márciusi lakásbiztosítási kampány, azonban a III. negyedévben növekedés látható, azaz magasabb díjjal lehetett biztosítani egy ugyanakkora (50 millió forint) biztosítási összegű ingatlant, mint az év első felében. Ezen belül 13 ezer forinttal olcsóbb volt a fogyasztóbarát otthonbiztosításokra jutó díj.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége