A jelenlegi ingatlanárak és hitelek mellett előtérbe kerülhet a lakásbérlés a saját tulajdonnal szemben. Azonban a hitelből vásárlás mellett szólhat az az érv, hogy bár a lakásárak gyorsabban emelkednek, mint a jövedelmek, a kamatperiódus alatt viszont a törlesztőrészlet változatlan maradhat úgy, hogy a várható jövedelem folyamatosan növekszik, írja a Magyar Nemzet.
Idehaza kiemelkedően magas a saját tulajdonú ingatlanok aránya. Ebbe beletartozik az is, hogy például a munkahelyük miatt olyanok is laknak bérlakásban, akiknek (akár az ország másik részében) van saját ingatlanuk. A népszámlálási adatok alapján Budapesten húsz százalék a bérlők aránya, beleértve a külföldieket is, akik Magyarországon kis hányadban rendelkeznek saját tulajdonnal. Arányuk így is Budapesten a legmagasabb, az országos átlag mintegy duplája
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kapcsolódó
Alapvetően a fiataloknál lehet reális opció a bérlés különböző időtávra, ám a piac mégsem változik ekkorát, főleg nem rövid idő alatt, és ebben több tényezőnek is jelentős szerepe van. Az egyik ilyen az öröklés, van, akiknek ez a továbblépés, önállósodás kulcsa vagy kezdete. Másrészt a bérleti díjak összege is érv lehet a saját tulajdon mellett. Ugyanis az albérlet ára sok esetben magasabb lehet, mint egy hitel törlesztőrészlete.
A szakértő úgy összegzett, a bérlést sokan sokszor átmeneti megoldásnak tekintik, ha változnak is a piaci arányok, lassú, több évtizedes folyamatról van szó, és semmiképpen sem a következő tíz évben fog drasztikusan csökkenni a saját tulajdonú ingatlanok hányada Magyarországon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát