Már több kezdeményezés érkezett a Rozsdaövezeti Bizottsághoz, amelyek között azonnali, közép- és hosszú távú, budapesti és fővároson kívüli rozsdaövezeti akcióterület kijelölésére egyaránt érkeztek javaslatok – írja Magyar Nemzet nyomán az Infostart.
A kezdeményezéseket jelenleg vizsgálják, azokkal kapcsolatban a Rozsdaövezeti Bizottság a közeljövőben fog véleményt alkotni. Hozzátették: a kezdeményezők köre és a fejlesztési szándékok változatosak, ugyanakkor fontos, hogy a benyújtott kérelem – a szakszerű elbírálhatóság érdekében – megfelelően alátámasztott és jól dokumentált legyen.
- Egy adott terület rozsdaövezeti akcióterületként történő kijelölése önálló kezdeményezésre indul – hangsúlyozta lapunknak küldött válaszában a Miniszterelnökség. Vagyis a terület tulajdonosaként, fejlesztőjeként bárki tehet javaslatot annak rozsdaövezeti akcióterületként történő kijelölésére, a kezdeményezések elektronikus úton a [email protected] e-mail címen nyújthatók be.
- A kapcsolódó fejlesztési szándék előkészítése és a tervdokumentációk elkészítése a kezdeményező feladata.
- Az előzetes, majd a részletes vizsgálatot a rozsdaövezeti akcióterületekkel kapcsolatos ügyekért felelős miniszter folytatja le és készíti elő a Rozsdaövezeti Bizottságnak véleményezés céljából.
- Támogató bizottsági vélemény esetén előterjesztés készül, mely javaslatot tesz a rozsdaövezeti akcióterület helyrajzi szám alapú pontos lehatárolására, adott esetben pedig a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemeltté, illetve kiemelten közérdekűvé nyilvánítására.
- A végső döntést a kormány hozza meg.
A nagyvárosi barnamezős, úgynevezett rozsdaövezeti területek rehabilitációja érdekében külön eljárásrend és kedvezmény támogatja az új lakások építését ezeken a helyeken.
Az elkészült lakások vásárlói visszaigényelhetik az egyébként is kedvezményes, ötszázalékos lakásáfát, vagyis lényegében áfamentesen tudnak új lakást vásárolni.
Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a többlakásos társasházban kialakított, a 150 négyzetméter összes hasznos alapterületet meg nem haladó méretű új lakás ötszázalékos áfájával megegyező mértékű támogatást lehet igényelni.
A rozsdaövezeti akcióterületen épülő lakásoknál nemcsak a csokkal vásárlók, hanem bárki tud élni ezzel a támogatással, jóllehet kizárólag a természetes személy részére való értékesítés céljára létesített és az igénylő részére értékesített lakás esetében.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)