Szeptember eleje óta lassan, de folyamatosan csökken az érdeklődés az Otthon Start Program iránt. Ebből azonban még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Az első, már a program hatását is bemutató jegybanki adatok csak november elején lesznek publikálva, az elmúlt hetek banki közleményei és a kormánytagok nyilatkozatai alapján a program jelentős bővülést hozott a lakáshitel-piacon. Az online térben azonban a szeptember elején tapasztalható kiugró érdeklődés fokozatosan alábbhagyott október közepére.
Hogyan alakultak az internetes keresések?
Az Otthon Start Program iránt a bejelentést követően, július-augusztusban folyamatosan nőtt az internetes érdeklődés. Az azóta eltelt időszakban azonban egy csökkenő trend figyelhető meg még annak ellenére is, hogy a médiában továbbra is sorra jelennek meg a programmal kapcsolatos hírek, sőt, a program részletszabályai is változóban vannak. A lakáshitelre vonatkozó keresésekhez képest azonban az Otthon Start még mindig dominál, ez a program bejelentése óta nem változott.
Kapcsolódó
A bankok még nem érzik a visszaesést
A banki visszajelzések szerint a hitelintézetekhez folyamatosan érkeznek be a kérelmek, és sok bankfiókban csak túlórázással képesek feldolgozni a rengeteg hiteligénylést. Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára úgy nyilatkozott, hogy megközelítőleg 15 ezer Otthon Start hiteligénylés indult el, sok ezer pedig még előkészítés alatt van.
A szeptemberre vonatkozó pontos számok csak november elején érkeznek meg, de az biztos, hogy a 15 ezres szám egy igen impozáns bővülést takar. Idén január és augusztus között havonta átlagosan 6 749 lakáshitel-szerződés született, a legtöbb májusban, 7 598.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére