Továbbra is vételre ajánlja a Duna House részvényeit a Wood, az elemzőjük a célárat az eddigi 1189 forintról 1500 forintra emelte egy kedden megjelent elemzés szerint. Ennek is lehetett szerepe abban, hogy a DH-részvények árfolyama kedden 6 százalékkal emelkedett.
A piac azt árazhatja, hogy Duna House részvényeinek vásárlásával is lehet részesedni az ingatlanpiac felfutásából, de nem közvetlenül úgy, mint egy lakásvásárló, hanem a cég eredményén keresztül.
A társaság fő piacain – ingatlanközvetítés, hitelközvetítés – kedvező a külső környezet, pörög az ingatlanpiac és a jelzáloghitelezés, ez pedig ösztönözni fogja a nyereség növekedést. Különösen jól teljesíthet a DH Group olaszországi érdekeltsége, ahol jelzáloghitelezés az első negyedévben 50, a másodikban 30 százalékkal bővült, az előző év azonos időszakaihoz képest. Lengyelországban és Magyarországon pedig minden bizonnyal új csúcsok születnek a jelzáloghitel kihelyezések volumenében.
Nálunk az árak és a tranzakciós számok is emelkednek, a piaci folyamatokat a 3 százalékos kedvezményes kamatozású hitelprogram is támogatja. A lengyel piac kicsit más, náluk már kifutott az Otthon Starthoz hasonló program, amit nem hosszabbított meg a kormány, így heves ármozgások alakultak ki az ingatlanpiacon, mostanra konszolidálódott a helyzet. Úgy néz ki, hogy Lengyelországban 90 milliárd złoty (8280 milliárd forint) is lehet az idei jelzáloghitel-kihelyezések összértéke 2025-ben.
A Wood elemzője szerint nem csak az alaptevékenység, de felvásárlások is javíthatják a DH jövedelmezőségét. Emellett stabil készpénztermelés várható a még a cég portfóliójában lévő ingatlanok eladásából, ennek köszönhetően jövőre 10 millió euró alá mérséklődhet a DH nettó adóssága. Ez összhangban van a menedzsment céljával: az adósságot az egyévnyi EBITDA 3-szorosán, vagy alatta tartsák. A Wood becslése szerint ez a cél még akkor is tartható, ha 50-65 millió eurót elköltene felvásárlásokra a cég.
Az elemzőház várakozása szerint 2029-re az EBITDA a 2024-es érték háromszorosára nőhet, de ehhez sikeres akvizíciók is kellenek. Úgy kalkulál a Wood, hogy a DH Group 2029-ben 22 millió euró EBITDA termelésre lehet képes, de ebben nem kalkulálnak az esetleges felvásárlásokkal.
Elemzőjük szerint a cég az idei profitból részvényenként 26 forint osztalékot fizethet, jövőre ez az összeg 81 forintra kúszhat fel.
Az idei várakozások szerint a főbb számok így alakulnak:
- árbevétel: 135 millió euró
- EBITDA: 19 millió euró
- nyereség adózás után: 11 millió euró.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot