Bő egy hónap telt el az Otthon Start indulása óta. Milyen hatásokat látnak az ingatlanpiacon?
Már az Otthon Start program bejelentésének hírére jelentős emelkedést láttunk az ingatlanérdeklődések számában, ami augusztus végén, közvetlenül a program indulása előtt érte el a csúcsát. Az indulást követően volt némi visszarendeződés, de mostanra újra elindultak felfelé a számok, így országosan 64, Budapesten 26 százalékkal több érdeklődést regisztrálunk, mint a bejelentés előtti héten.
A kínálat a magas kereslettel csak részben tudja tartani a lépést, szeptemberben országosan 24 százalékkal több eladó ház és 21 százalékkal több lakás hirdetését adtak fel a zenga.hu-n, mint augusztusban, míg a júliushoz képest szeptemberben 13 és 16 százalékkal volt több hirdetésfeladás.
A hatalmas kereslet az árakat is felfelé húzza. Sokan vannak, akik az Otthon Start kritériumait tekintik irányadónak, így például a kínálatban megemelkedett a 98–100 millió forint közé árazott ingatlanok száma.
Az árak az első sokkhatás után kissé mérséklődtek, de még mindig magasak. Mit jelent ez a vásárlók számára, különösen azoknak, akik most keresnek lakást – különösen a fővárosban?
Mindig a kereslet és a kínálat egymáshoz viszonyított alakulása határozza meg az aktuális árszintet és az árváltozás mértékét. Bár úgy tűnik, hogy az árak a korábbi hónapokhoz hasonlóan tovább kúsznak felfelé, az Otthon Start programmal ingatlant vásárlók a kedvezőbb hitelkamat miatt még így is jobban járnak. Ha visszatekintünk az elmúlt évtizedre, látható, hogy a lakásárak növekedése szinte mindig követni tudta az inflációt, sőt, sok esetben meg is haladta azt, így joggal feltételezhetjük, hogy egy jó helyen lévő, jó állapotú ingatlan a jövőben is keresett és értékálló termék marad. A vidék és Budapest közti árkülönbségek természetesen most is megvannak, de az ország szinte minden részén találhatunk a zenga.hu-n az Otthon Start programnak megfelelő ingatlanokat.
Sok esetben születik licit az 50–70 millió forintos lakásoknál. Elfogyhatnak-e az Otthon Startos ingatlanok?
Valóban van egy olyan ársáv a piacon, ahol előfordul, hogy a vevők akár licitálnak is egy-egy ingatlanra, de ne felejtsük el, hogy országosan a kínálat 72 százaléka továbbra is megfelel az Otthon Start program feltételeinek. Egyes vármegyékben ez a 90 százalékot is meghaladja, míg Budapesten a külső kerületekben találhatunk nagyobb eséllyel ilyen ingatlant.
Sokan vannak, akik amiatt aggódnak, hogy elfogyhat ez a kínálat. Ez azonban nem valószínű, hiszen folyamatosan jelennek meg új eladók is a piacon, így, ha lesz is egy kisebb csökkenés, várhatóan a jövőben is sok lakás és ház lesz majd, ami a programnak megfelel. Különösen, hogy már most több nagy ingatlanfejlesztés is indult kifejezetten az Otthon Start program vásárlóit célozva.
Hogyan érinti ez a lakáskeresőket, milyen a hangulat?
Néhány hete készítettünk egy kutatást azok körében, akik éppen ingatlanvásárlás előtt állnak. Az első lakásukat keresőkkel beszélgetve egyértelműen látszik, hogy amikor az új otthonukra gondolnak, akkor nem a szerződésre vagy a hitelezésre, hanem arra a pillanatra fókuszálnak, amikor már beköltöztek, és jól érzik magukat az új helyen. Ez az álom hajtja őket.
Ugyanakkor az ingatlanvásárlás maga egy összetett folyamat. Különösen igaz ez most, amikor az Otthon Start program még inkább felpörgette a piacot, ami egyfajta sürgetettség érzést is magával hoz, hiszen a programnak megfelelő lakások gyorsan elkelnek. Emiatt talán sokak számára nehéznek tűnhet a mostani helyzet, de ez egyben egy egyedülálló lehetőség is, amit jól mutat, hogy a program nagyon sokak fantáziáját megmozgatta. A leendő vásárlóknak érdemes viszont a megfelelő szakemberekkel konzultálniuk, hogy végső soron valóban jó döntés szülessen.
Ha már a megfelelő hely: a Zengán egy ideje elérhető egy több ezres egyedi ingatlankínálat is. Ez hogyan segíti a keresőket?
Az egyedi kínálat az ingatlanközvetítő hálózatok számára kialakított új hirdetési konstrukciónk eredménye, amelyhez nagy örömünkre egyre több ingatlaniroda csatlakozik.
A Zenga Premier hirdetések olyan eladó házakat és lakásokat jelölnek, amik a feltöltéstől számított 14 napig csak a mi oldalainkon, azaz a zenga.hu-n és koltozzbe.hu-n érhetők el az ingatlankereső portálok közül. Ezáltal, aki beállítja a Premier szűrőt, az egyedi ingatlanok között válogathat, amik más ingatlanhirdetési portálokon csak később lesznek elérhetők. Ebben a turbulens környezetben ez valódi előnyt jelenthet, hiszen a keresők az elsők között tekinthetik meg a kiszemelt ingatlanokat.
Fiatal vásárlóként manapság egyre nehezebb lakáshoz jutni. Mit üzenne azoknak, akik most keresik első otthonukat, különösen az elmúlt évek jelentős áremelkedése után?
Nem csoda, hogy a fiatalok úgy érzik, egyre nehezebb számukra a saját otthon megteremtése, hiszen az elmúlt tíz évben a lakásárak jobban emelkedtek, mint a jövedelmek, és csak az elmúlt egy évet tekintve is 25 százalékos növekedés történt Budapesten a hirdetési árakban.
Ebből a szempontból szerencsések azok a fiatalok, akik a lakásvásárláskor számíthatnak valamekkora szülői segítségre, de sokaknak az önerő előteremtése sem egyszerű feladat. Fontos ugyanakkor, hogy tudatosuljon, az egyre gyorsabban változó világban nem kell egy életre elköteleződni az első lakás mellett, azt szükség esetén bármikor – illetve az Otthon Start hitellel vásárolt ingatlanok esetén 5 év után - el lehet adni és egy másikat vásárolni, így nem baj, ha valaki egy olcsóbb, a központtól távolabbi kerületben veszi meg az első lakását.
Kellően hosszú időtávon nem volt még olyan, hogy az ingatlan rossz befektetés lett volna, így érdemes a saját lakásra törekedni, és ebben az is segíthet, ha valaki nem egyedül, hanem párként venne lakást. Emellett az Otthon Start maximális hitelösszegét maximális futamidő mellett igénybe véve a havi törlesztőrészlet akár alacsonyabb is lehet, mint az albérlet fizetése, amit szintén érdemes figyelembe venni azoknak, akik most lakásvásárlásban gondolkodnak.
Nemrég elindult a Zenga nyereményjátéka újépítésű lakás fődíjjal. Mesélne egy kicsit a játékról és a nyereményekről?
Azok számára jó hírünk van, akik most keresik első ingatlanukat, vagy esetleg befektetésben gondolkodnak: november 11-ig tart a nyereményjátékunk, ahol a több száz nyeremény mellett az ősz egyik legértékesebb fődíját hoztuk el. Ez nem más, mint egy újépítésű lakás a Revital Parkban, a Rezideo fejlesztésében. A Revital Park a XI. kerületben, a Fehérvári úton, a 15 perces város koncepció jegyében születik – itt nyerhet most valaki egy 29 négyzetméteres, vadiúj otthont. Ehhez mindössze Zenga elrejtett kutyaházait kell megkeresni az ingatlanhirdetések között, és kinyitni őket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Jön a bizonyítványosztás, tűkön ülhetnek a Karmelitában
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Néptáncosok haláláért kell felelnie a bedrogozott sofőrnek
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat