A riport szerint a mesterséges intelligencia és az adatvezérelt technológiák iránti kereslet szinte fékezhetetlenül növekedik az egész világon. A globális verseny éllovasai – Bangalore, Austin vagy Toronto – már több mint félmilliós tech-munkaerővel rendelkezik. A tehetségek megszerzésében azok a városok kerülnek előnybe, amelyek versenyképes béreket, kiemelkedő életszínvonalat, valamint támogató és innovatív munkakörnyezetet biztosítanak.
Budapest jelenleg a 100 ezer fő alatti technológiai munkaerőt foglalkoztató városok közé tartozik, olyan metropoliszokkal egy sorban, mint például Bukarest, Zágráb vagy Lisszabon. A magyar főváros ugyanakkor kedvező bérköltségekkel rendelkezik, ami különösen igaz a szoftvermérnöki területre: a CBRE adatai szerint Budapesten a tech-bérek az egyik legversenyképesebbek Európában.
A vonzó bérszínvonal ellenére a tehetségek megtartása komoly kihívást jelent. Budapest esetében a tech-munkavállalók átlagosan bérük 30 százalékát költik lakhatásra, ez a legmagasabb arány a CBRE által vizsgált 75 város közül. Emellett a munkaképes korú népesség 2023–2024 között 0,7 százalékkal csökkent, ami hosszú távon visszavetheti a Duna-parti város szektorban betöltött szerepét.
Regionális perspektíva: Prága és Varsó előnyben, Bukarest hasonló helyzetben
A közép-kelet-európai fővárosok közül Varsóban már több mint 150 ezer IT- és tech-szakember dolgozik, Prága pedig a közel 100 ezer fős tartományban mozog. Bukarest Budapesthez hasonló pozícióban van, azonban a bér- és lakhatási viszonyok kiegyensúlyozottabbak. A magyar főváros legfőbb előnye a nyelvtudás, az erős műszaki felsőoktatás és a kedvező bérkörnyezet lehet, amennyiben javulnak a megélhetési feltételek.
„Budapestnek a szomszédos fővárosokhoz hasonlóan számos előnye van az IT vállalatokért folytatott globális versenyben: a képzett és (relatíve) olcsó munkaerő, az erős mérnöki-informatikai képzés és a – nemzetközi viszonyításban – alacsony irodai költségek. Ugyanakkor a demográfiai folyamatok nem a legkedvezőbbek, és a megélhetés költsége a hazai fizetésekhez mérten rendkívüli módon emelkedett a közép-kelet-európai régióban, szemben az Európán kívüli versenytársakkal” – mondta Borbély Gábor, a CBRE Közép-Kelet-Európa és Magyarország piacelemzési igazgatója.
AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat