A Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), hogy egyedüli közvetlen irányítást szerez a Pannon Speed Pro Vagyonkezelő Zrt. felett - derül ki a GVH honlapjáról. Az ügyletet a versenyhivatalnak jóvá kell hagynia.
A vagyonkezelő Pannon Speed a tulajdonosa a zalaegerszegi székhelyű ZÁÉV Építőipari Zrt.-nek és annak szintén építőipari tevékenységet végző leányvállalatainak.
A Talentis Group Zrt. a felcsúti milliárdos nagyvállalkozó, Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a háromtagú igazgatóságot Mészáros három gyereke alkotja. (A közelmúltban a Talentis Group alatt egyesítette Mészáros Lőrinc a médiaérdekeltségeit, amelyeket a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak adományozott.)
Sokan sejtették: ez is Mészárosé
Az építési munkákban nem szűkölködő ZÁÉV Zrt.-t 2015-ben adták el korábbi tulajdonosai, akkor a Napi.hu-nak azt mondta az eladó egyik tulajdonos és vezérigazgató Peresztegi Imre, hogy még abban az évben bejelentik ki/kik a cég új tulajdonosai. Erre nem került sor. A vállalat cégjegyzékben bejegyzett tulajdonosa a Pannon Speed lett, amelynek - a nyilvános cégadatokban látható - többségi részvényese Peresztegi Imre. (Akkoriban több jelentős építőipari társaság is gazdát cserélt, például a szintén sikeres Market Építő Zrt. és a Magyar Építő Zrt.) Építőipari berkekben azonban szinte tényként kezelték, hogy az állami és önkormányzati közbeszerzéseket sorra nyerő ZÁÉV Mészáros Lőrinc és körének érdekeltségébe kerülhetett.
Egyebek mellett a ZÁÉV építi fel fővállalkozóként a Magyar Építővel közösen az új Puskás stadiont nettó 150 milliárd forintért, húzta fel a Swietelsky Magyarország Kft.-vel a szombathelyi stadiont és sportkomplexumot, a cég újította fel a Gül Baba türbéjét és építette meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lovardáját.
A ZÁÉV 2017-ben 35 milliárd forintra növelte nettó árbevételét az előző évi 15,4 milliárdról, az adózott eredménye pedig 2,9 milliárd forintra nőtt a 2016-es egymilliárdról. Osztalékot 2017. év közben - az eredménytartalék terhére - 1,2 milliárd forintot fizetett tulajdonosainak - derül ki a Céginfo.hu adataiból.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/201901/orig/image1548090475.jpg&w=500)
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)