Az ingatlanpiac élénkülése a költöztetési piac forgalmát is megdobta. Ráadásul nem csak a magánszemélyek jelentik a célcsoportot, hanem a vállalatok bővülése, új irodákba, telephelyekre költözése is növeli a keresletet. Sőt, a külföldön munkát vállaló magyarok szintén költözködnek, amely egy speciális szegmens.

Tavaly a lakáspiac fellendülésének köszönhetőn érzékelhetően nőtt a költözések száma. Év vége felé kissé megnyugodott a piac, de ez megszokott dolog. Idén ismét élénkülésre számítunk, ahogy érkeznek a vevők, többek között a befektetők a lakáspiacra

– mondta az economx.hu érdeklődésére Temesvári Tibor, a Q-Far Trans ügyvezető igazgatója, aki csaknem három évtizede foglalkozik költöztetéssel is.

Mennyi az annyi?

Az árakat alapvetően a távolság, a teherautó mérete, a költöztetők száma és az extra szolgáltatások (szétszerelés, dobozolás, egyedi bútorok stb.) határozzák meg. Számos tételből áll össze a végszámla, most nézzük, hogy mit és miért fizetünk! Alapvetően három költségelemről beszélhetünk: a kiállási díjról, a költöztetők munkájáról és a kilométerdíjról. De az sem mindegy, hogy az adott teherautó mekkora rakodótérrel, vagyis kapacitással rendelkezik. 

Alapvetően Budapesten kiállási díjjal kalkulálhatnak az ügyfelek, míg vidéki út esetében a kilométerek után számítanak fel költséget. Temesvári Tibor elmondta, hogy ők átlagárakkal számolnak, az alatt egyszerűen nem lehet rentábilis a vállalkozás. Most példának okáért nézzük meg a 3,5, illetve a 7,5 tonnás szállító gépjárműveket. A kisebb 3,5 tonnás teherautó igénybevétele esetén egy budapesti vagy egy fővárosi agglomerációs útnál a kiállás díja 10 ezer forint, miközben kilométerdíjat nem számítanak fel. 

Mivel alapvetően minimum két költöztető emberről van szó, ezért két szállító díja óránként 16 ezer forint, minden további költöztető díja már kedvezményes, hiszen a harmadik óránként már csak plusz négyezer forint. A 7,5 tonnás autó esetében pedig Budapesten és agglomerációban a kiállás díja 20 ezer forint. A munkások óradíja ez esetben 2 ezer forinttal több, mint a 3,5 tonnás gépjárműnél, vagyis két főnél nem 16 ezer, hanem 20 ezer forint. 

Budapesti és vidéki árak

Budapesten tehát a kisebb teherautóval számolva, ha egy átlagos költözés 2 óráig tart beleértve az utazást is, akkor a munkások díjával és a kiállással együtt 42 ezer forinttal kalkulálhatunk. Ha 3 órát vesz igénybe az utazás és maga a költöztetés, akkor 58 ezer forintról beszélhetünk.

A vidéki kiruccanás esetében 3,5 tonnás teherautónál nincs kiállási díj, ellenben kilométerdíjjal számolhatunk, ami 350 forint. Ehhez kell kalkulálnunk a már említett két rakodó óránkénti 16 ezer forintos munkadíját. A további költöztető díja óránként szintén csak 4 ezer forint. Természetesen az óradíjat a visszafelé útra is ki kell fizetni, ugyanúgy a kilométerköltséget is, hiszen a szállítók kétszer teszik meg ugyanazt a távolságot dupla idő alatt, teszi hozzá Temesvári Tibor

A vidéki utak esetében tegyük fel, hogy valaki Kecskemétre költözik. Budapest és Bács-Kiskun vármegye székhelye között a távolság 90 kilométer, oda-vissza számolva 180 kilométer. Ezt beszorozzuk az említett 350 forintos kilométerdíjjal, vagyis 63 ezer forinttal. Ha az utazási idő egy óra, akkor oda-vissza két óra, plusz kalkuláljunk egy óra rakodási idővel. Azaz két költöztető esetében a 3 óra díja 48 ezer forint lesz. Összesen pedig 111 ezer forintot kell fizetnünk.

Különböző díjszámítások

Fontos tényező, hogy hány órára vesszük igénybe a szolgáltatást. Többnyire minimum két órát felszámítanak, de van, ahol három óra a minimum, amit meg kell fizetni. Illetve a teherautó rakodómérete más és más díjakat generál. Egy 1 tonnás furgon némileg olcsóbb óradíjért vehető igénybe, mint egy 3,5 tonnás járgány. A kilométerdíjak is mutatnak szórást, de nyilvánvalóan a mostanában megugró üzemanyag-költségek miatt sok esetben már nem lehetnek relevánsak a korábbi kalkulációk.

Van, ahol külön számítják a sofőr díját, amely sok esetben alacsonyabb a költöztetőknél. Máshol a sofőr is foglalkozik költöztetéssel, így ő szintén a szállítók óradíját kapja. Az egyes tételek alapján nem könnyű összehasonlítani a költöztetők árait, van, ahol több a kiállás díja Budapesten, viszont kevesebb a költöztetők óradíja és a vidéki utakra érvényes kilométer díja.

Az is ismert kalkuláció, amikor nem a teherautó kiállási díját számítják fel, hanem a költöztetők mellett a gépjármű óradíját is. Ha pedig a költöztetők és a járgány óradíját összeadjuk, akkor lehet, hogy az olcsóbb munkadíj összességében annyi lesz, mint ahol több ugyan a szállítók óradíja, de a kocsinak nincs ilyen tarifája.

Egyes vállalkozások vidéki munka során az utazás alatt nem számítják fel a költöztetők óradíját, bár ez máshol még kompenzálásra kerülhet. Sőt, egyes cégeknél nem órában mérik az időt, hanem percben, vagyis 2 óra harminc percnél nem három órát számítanak fel, hanem 150 percet. Vagyis az egyes tételeket összességében kell összevetni, majd dönteni a számunkra szimpatikus vállalkozó mellett.

Egyéb szempontok

Ezek átlagos árak, amelyeket bizonyos tényezők módosíthatnak, így a szállítandó tárgyak, bútorok száma, mennyisége és súlya szintén fontos szempont. Az sem mindegy, hogy hányadik emeletről kell elszállítani a kétajtós nagy szekrényt. A kilencedik emeleti panelből kivinni a bútorokat jóval nagyobb munka, mint egy kertes házból kicipelni a franciaágyat. De ugyanígy egy zongora vagy különleges bánásmódot igénylő muzeális értékű bútor is egyedi árazást igényel.

A külföldi költöztetések természetesen jóval speciálisabb esetek, hiszen kevés vállalkozás dolgozik a piacon, akik ilyen jellegű munkát vállalnak. Akár több napig is tarthat ez esetben a költöztetés, amikor szállást és ellátást kell biztosítani a szállítóknak. A szóban forgó tárgyaktól, bútoroktól függően biztosításra is szükség lehet, amely megintcsak költségnövelő tényező. Ugyanígy a nagy távolság miatt sem lehet konkrét kilométerdíjban megállapodni, szükség van egy általános kalkulációra, amely személyre szabottan határozza meg a végső összeget.