A lakásbiztosítások jelentős részénél az abban szereplő biztosítási összegek elmaradnak az ingatlan újjáépítési vagy az ingóságok újrabeszerzési értékétől; kár esetén ez akár több millió forintos veszteséget is okozhat – hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu online biztosításközvetítő.
A lakásbiztosítási szerződések 70 százalékánál négyzetméterenként 600 ezer forintnál alacsonyabb érték szerepel.
Budapesti ingatlanoknál a lakásbiztosítást kötők 62 százaléka 400-600 ezer forint közötti összegre biztosította ingatlanja egy négyzetméterét.
Az újjáépítési összeg az ország számos régiójában, nagyvárosában ennél jóval magasabb lehet.
Ha nem fedezi a károkat a biztosító, érdemes váltani
Ez komoly kockázatot jelent egy jelentősebb lakásbiztosítási káreseménynél, a biztosítók ugyanis a szerződésben szereplő érték alapján fedezik a károkat.
Tavaly nagy volt a verseny a biztosítók között, a megkötött lakásbiztosítások átlagos díja 2022-ben 34 500 forint volt, ami 10 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A nagyobb biztosítóknál a lakásbiztosítások túlnyomó része, 85 százaléka 3 évnél régebbi.
Egy új rendelet szerint 2024-től a már megkötött lakásbiztosításokat nemcsak a biztosítási évforduló előtt lehet felmondani, hanem minden év márciusában is, így egy plusz alkalmat kaptak az ügyfelek a szerződések átnézésére és esetleg a váltásra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Zelenszkij hiába kiált zsarolást: az iráni rezsim „nyithatja meg” újra a Barátság vezetéket - mutatjuk a tervet!
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Váratlan fordulat a boltokban: hirtelen olcsóbb lehet a kávé
Puzsérék nagy dobásra készülnek: Azahriah is színpadra áll a rendszerbontó koncerten
Nukleáris riadó: lövedék csapódott Irán atomerőművébe
Ha Trump még elnök akar maradni, gyorsan helyre kell hoznia az olajárakat
Megbukhatnak az önazonossági rendeletek: súlyos problémákat találtak