A bérbeadók érzékelhető bérletidíj-emelésbe kezdtek, júniusban átlagosan 256 ezer forintot kértek kiadó ingatlanjukért, ami az elmúlt két év legmagasabb kínálati átlagára. Az egyetemisták fókuszában álló szobabérlés esetén sem könnyű a helyzet, Budapest belső kerületeiben már ritkán lehet havi 100 ezer forint alatt kiadó szobát találni.
Nyár elejére felpörgött a fővárosi albérletpiac, az élénkülés egyik motorja az őszi szemeszterre készülő egyetemisták korai megjelenése – mutat rá friss albérletpiaci elemzésében a Rentingo.
Míg a ponthatárokat hivatalosan csak július 23-án hirdetik ki, a Budapestre érkező külföldi diákok már júniusban nagy számban megjelentek az albérletkereső platformon, ami az Erasmus-program beutazási részének a helyreállására utalhat. Az elmúlt két hétben újabb lökést adott a keresletnek, hogy július elején a hazai felsőéves hallgatók is elkezdték a lakáskeresést az új tanévre.
A keresleti oldal lassú gyógyulása az év elején indult, és júniusra ért el odáig, hogy a bérbeadók idén először érezhetően emelni tudták a díjakat: a múlt hónapban átlagosan 256 ezer forintért kínálták kiadó lakásukat Budapesten. A bérlők fizetőképessége az év eleji mélyponthoz viszonyítva 6 százalékkal javult nyár elejére, azonban a kínálati és keresleti árak közötti különbség most is jelentős – júniusban 14 százalék volt.
A Rentingo szerint a jelenlegi piaci dinamikát rövid távon nem befolyásolja a kormány által bejelentett, és szeptemberben induló Otthon Start Program, amely 3 százalékos lakáshitelt kínál az első lakásukat vásárlók számára.
Budapesten a hosszú távú hatás is csak mérsékelt lehet: az önálló lakásvásárláshoz szükséges jelentős önerő miatt a bérlők többsége várhatóan továbbra is az albérletpiacon marad. Az év első felének stagnálását követően 2025 második félévében lassan emelkedő bérleti díjakra számíthatnak az albérletpiac szereplői.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott