Új egyensúly kezd kialakulni a budapesti albérletpiacon, mert a kínálat egyre bőségesebb: tavaly július elején 8900, most pedig már 9600 hirdetésből válogathatnak a bérlők. A drágulás pedig éves összevetésben egyre lassabb, mert az éves szintű 6,7 százalékos budapesti lakbéremelkedés és az országos 7,3 százalékos drágulási tempó a legalacsonyabb érték az év első hat hónapjában.
A fővárosi dinamikát jól mutatja, hogy a havi 1,4 százalékos fővárosi albérletdrágulást a kerületcsoportok szintjén csak a pesti külső kerületek tudták felülmúlni 1,7 százalékos emelkedéssel és a budai hegyvidéki kerületek havi lakbéremelkedése volt a legalacsonyabb, azokban 0,6 százalékos volt a növekedés.
Az éves budapesti drágulás tekintetében a pesti külső kerületek bérletidíj-emelkedése a fővárosi szint közel dupláját tette ki, és megközelítette a 12 százalékot. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelentősebb albérletdrágulás, az utóbbi időszakban már csak az olcsóbb bérleti díjakkal rendelkező városrészekben történt
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Mire számíthatunk?
Budapesten belül a II. kerület a legdrágább a maga 353 ezer forintot meghaladó átlagos bérleti díjával. Utána jön az V. kerület 350 ezer forintos összeggel, a harmadik helyen pedig holtversenyben áll az I., a VI. és a XII. kerület egyaránt 300 ezres bérleti díjjal.
A legnagyobb kínálattal rendelkező XIII. és XI. kerületben 270 ezer és 280 ezer forint az átlagérték. A legolcsóbb fővárosi városrészek közé tartozik a XVIII., a XXI. és a XXIII. kerület, utóbbiakban 160-200 ezer forint az átlagos lakbér, ám a kínálat is viszonylag szűk.
A vármegyeszékhelyek közül Debrecenben a legjelentősebb a kínálat, az átlagos bérleti díj pedig 250 ezer forint. A választékot nézve Miskolc és Kecskemét következik, előbbi városban 125 ezer, utóbbiban 150 ezer forintos átlagösszeggel kalkulálhatnak a bérlőjelöltek. Győrben 200 ezer, Pécsen és Szegeden 160-160 ezer forintnál járnak a bérleti díjak.
Hogyan alakul a piac?
Egyértelműen látszik, hogy a legdrágább kerületek bérleti díj-emelkedése jóval lassabb tempójú mint a külső kerületek drágulása. A lassulást jól szemlélteti, hogy 2023 júniusában az éves drágulás üteme még 15 százalék volt, tavaly júniusban már csak 10 százalék, most pedig kevesebb mint 7 százalék.
Ha ez a tendencia kitart, akkor hamarosan Budapesten is bekövetkezhet a kiszámítható ütemű éves 3-4 százalékos mértékű albérletdrágulás korszaka, ami a fejlett lakáspiacok jellemzője. Országos szinten is megfigyelhető ugyanez a tendencia, mivel a jelenlegi éves drágulási ütem közel feleakkora, mint amit 2023 júniusában mutatott a KSH-ingatlan.com lakbérindexe.
Az Otthon Start program a nagyvárosok albérletpiaci keresletéből jelentős szeletet vághat ki, és abból is a jobb anyagi lehetőséggel rendelkező hitelképes bérlők dönthetnek a bérlés helyett az első lakásuk megvásárlása mellett. A befektetői aktivitásnak köszönhetően ráadásul a kínálat még tovább nőhet a július végén induló albérletszezonban.
Az egyetemvárosokban a képlet hasonló a budapesti dinamikához: a legdrágább lokációkban mérsékeltebb tempóra váltott a drágulás, a felzárkózókban pedig jóval átlag feletti. Debrecenben már így is 250 ezer forint az átlagos lakbér, amivel leelőz jópár budapesti kerületet, Miskolc pedig továbbra is az egyik legolcsóbb egyetemváros.
Minden eddiginél izgalmasabb albérletszezon vár ránk
A szakember szerint a következő egy-két hónapban két erő fog egymásnak feszülni: indul az albérletszezon, ősszel pedig indul az Otthon Start, ami átterelheti a bérlést tervezőket a lakásvásárlók közé. Ez csökkentheti az albérletek iránti keresletet, ami lassíthatja a lakbérdrágulást, tehát közvetve a piacon maradó bérlőket támogatja.
A befektetők év eleji lakásvásárlási hullámának köszönhetően tovább bővülhet a kiadó ingatlanok friss kínálata, ami szintén a lassíthatja a bérleti díjak emelkedését. „A jelenlegi tendenciák alapján elmondható, hogy minden eddiginél izgalmasabb albérletszezon elé nézünk” – értékelte a helyzetet az ingatlan.com szakértője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Aggasztó jelenségre figyelmeztetnek kutatók - Magyarországot is érinti
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban