Az albérletárakat a következő hetekben sokan fogják a saját bőrükön érezni, hiszen július 23-án hirdetik ki a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amit követően sokan kezdenek majd el albérletet keresni. Általánosságban továbbra is elmondható, hogy a fővárosban elsősorban az egyetemekhez, főiskolákhoz közeli, jó közlekedési kapcsolattal rendelkező kisebb lakások a leginkább keresettek a piacon.
A legnépszerűbbek a XI., a XIII., a XIV., valamint a belső kerületek (VI., VII., VIII. és IX.), a leendő diákok elsősorban ezeket a környékeket keresik. Az érdeklődők számára a jó elhelyezkedés mellett ma már egyre fontosabb a lakás állapota, egy felújított vagy újépítésű lakást sokkal könnyebb kiadni, még magasabb áron is
– mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Kapcsolódó
Idén talán kicsit kedvezőbb feltételekkel kereshetnek albérletet az egyetemisták, mivel csökkent az áremelkedés dinamikája. Az utóbbi hónapokban az albérletárak már inkább csak stagnáltak, az egy évvel korábbihoz képest pedig az inflációt alig meghaladó mértékben emelkedtek. Ezt a tendenciát jelzi az is, hogy míg az előző években jellemzően 4,5-5 százalékos hozammal lehetett lakást bérbe adni, mostanra ez már 4 százalék környékére, vagy az alá csökkent.
Kurecskó József, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője szerint nyáron a megnövekedett kereslet eredményeként mindig emelkednek valamelyest a bérleti díjak, főleg az egyetemek környékén. Ugyanakkor szintén jó hír lehet a diákok számára, hogy bővült a kínálat, sok az üres lakás, így akár a tavalyi árszintek környékén is lehet találni kiadó ingatlant.
Jelenleg a budapesti albérletárak 160-180 ezer forinttól indulnak, de bőven vannak 300 ezer forint körüli havi bérleti díjak is a fővárosban, még a kis lakások között is.
A KSH és az Ingatlan.com lakbérindexe alapján a tavalyi első fél évben 250 ezer forint volt az átlagos albérleti díj Budapesten, azóta idén májusban éves alapon további 7 százalékos áremelkedés volt tapasztalható, így most valahol 270 ezer forint környékén lehet ez az átlag.
Külön megbolygathatja a piacot a kormány nemrég bejelentett 3 százalékos kedvezményes hitelkonstrukciója, mellyel a fiatalok első lakáshoz jutását támogatnák. Az új kölcsön ráadásul az albérletpiacon is leginkább fókuszban lévő kisebb lakások iránt élénkítheti a keresletet.
A szeptemberben induló Otthon Start konstrukció kapcsán egyelőre becsülni is nehéz, hányan élnek majd a kedvezményes hitellehetőséggel, de az biztos, hogy a következő hónapokban a lakáspiac minden területére hatással lesz majd az intézkedés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot