Az eladási idő fontos mutató, amely alátámasztja a piac élénkülését vagy lanyhulását. Az idei első negyedév az előbbiről szólt, hiszen az idei első negyedévben jelentősen lerövidült a magánszemélyek által megadott értékesítési idő Budapesten, a megyei jogú városokban és a vármegyeszékhelyeken.
A budapesti lakóingatlanok tulajdonosai az év első három hónapjában átlagosan 64 nap alatt találtak vevőt az egy évvel korábbi 110 naphoz képest. Szinte minden lakástípus kelendő volt ebben az időszakban. A budapesti családi házak esetében 133 napra csökkent az értékesítési idő a korábbi 168 napról. A téglaépítésű épületben lévő lakások 68 nap alatt gazdára találtak az idén, míg a múlt év első három hónapjában több mint 100 napra volt szükség.
Kapcsolódó
A fővárosi paneleknél kiugró a csökkenés, hiszen az első negyedévben 31 nap alatt elkeltek, szemben a tavalyi 91 nappal, vagyis harmadára csökkent az eladási idő. A budapesti panellakások iránti őrületes keresletet jól szemlélteti, hogy februárban és márciusban 22-26 nap kellett a tulajdonosoknak az eladáshoz, ennél hamarabb csak 2015 első hónapjaiban tudták eladni ezeket az ingatlanokat
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A budapesti társasházi lakások értékesítéséhez szükséges 56 napos átlagos eladási idő az első negyedéveket figyelembe véve csak 2015-ben volt rövidebb. Míg a vármegyeszékhelyeken és megyei jogú városokban összességében 106 nap kellett a lakóingatlanok eladásához, ami 23 napos csökkenést jelent éves szinten.
A családi házaknál minimális változás következett be, 182 napra mérséklődött az eladási idő 186 napról. Ugyanakkor a nagyvárosi lakásokat 90 nap alatt tudták eladni a tulajdonosok, ezzel szemben a múlt év elején 118 napig kellett várniuk a végleges vevőre. A vidéki megyei jogú városok panellakásainál 61 napra esett vissza az eladási idő a tavalyi 101 napról.
Nem mindenhol volt kolbászból a kerítés
Ellenben a községekben és a városokban emelkedett az eladáshoz szükséges idő éves összevetésben. A legkisebb településeken 178 nap helyett 222 napra, a városokban pedig 160 nap helyett 184 napra volt szükség a lakóingatlanok eladásához.
Az ingatlan.com szakértője ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a lakáspiaci élénkülés első fázisa mindig az eladási idők növekedésével jár, mivel ilyenkor a hosszabb ideje piacon lévő ingatlanok találnak gazdára. A kisebb településeken ezért több időre van szükség, hogy pontos képet kapjunk a lakáspiac dinamikájáról.
Jön a következő kör, új főszereplőkkel
A nagyvárosokban csökkenő eladási idő arra is utal, hogy korábban a vevők válogathattak a hosszabb ideig a piacon lévő kínálatból, de az idén gyorsan kellett dönteniük. A legnépszerűbb lokációkban és lakástípusoknál pedig komoly verseny alakult ki a vevőjelöltek között, ami árak emelkedését eredményezte.
Az ingatlan.com szakértője szerint az még kérdés, hogy mennyire marad tartós az első negyedévet meghatározó keresleti piac. A legtöbb befektetési célú vásárló már megvette a kiszemelt lakóingatlant. A következő hetekben a saját célra vásárlóké lehet a főszerep, ám náluk sem korlátlan a vásárlóerő, ami visszafogottabb drágulást vetít előre. Az év hátralévő részében ezért elképzelhető, hogy az eladási idő meghosszabbodhat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Rábólintottak az egészségügyi dolgozók monitorozására

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Nem bírják a kitoloncolást: két hét alatt bedobhatja a törölközőt a német rendőrség

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Rejtélyes Mercedes került fel a világhálóra, titok lappang körülötte

Bukott az érinthetetlen ingatlankirály, 60 milliárd forintot vasalna be rajta az adóhatóság
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Ez a cukor megkeserítheti az életét, vigye vissza a csudába
