Pénteken társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a csok plusz rendelettervezetet: az észrevételeket legkésőbb december 1-ig lehet elküldeni, majd az államilag támogatott hitelkonstrukció lehetőségével az ígéretek szerint a jövő év legelejétől élhetnek a családok.
A rendelettervre reagálva, már a benne szereplő 3 százalékos kamat is nagyon kedvezőnek számít a jelenlegi piaci környezetben, ám az ennél alacsonyabb kamatot majdnem példátlannak nevezte az ingatlan.com és a money.hu közös közleményében Korponai Levente.
A money.hu vezetője azt is kiemelte, hogy a kamattámogatást a 3 százalékos kamatig finanszírozza az állam, ha ennél olcsóbban nyújtanának hitelt a bankok, azt már maguknak kell kigazdálkodniuk.
Csok plusz: a bankok ügyfélszerző csodafegyvere
Korponai Levente szerint a csok plusz-ügyfelekért folyó banki verseny azért is lehet kiélezett, mert a támogatott hitel induló költségeit is maximálná az állam 300 ezer forintban. Ezen felül már csak az értékbecslés és a helyszíni szemle díját számíthatnák fel.
Éppen ezért fokozódhat a verseny a bankok részéről, mivel a piaci alapú hitelezés továbbra is döcög, így a csok plusz lehet a bankok ügyfélszerző csodafegyvere.
A társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a társasházi lakások minimális alapterületének – a gyermekek számától függően – 40-60 négyzetméternek kell lennie, ez a kritérium a családi házak esetén 70-90 négyzetméter.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője felhívta a figyelmet: a csok plusz otthonok maximális alapterülete ugyan nincs korlátozva, ám a megvásárolt ingatlan vételára nem haladhatja meg a 150 millió forintot, első közös otthon esetében pedig a 80 millió forintot.
Lesz elég ingatlan, amiből lehet válogatni
Az ingatlan.com adatai alapján az eladó lakások és házak csaknem 80 százaléka megfelel a feltételeknek, így a csok pluszt igénybe vevőknek bőven lesz miből válogatniuk.
A szakértők hozzáteszik: a csok plusz segítségével továbbköltöző családoknak nem kötelező eladniuk a meglévő ingatlant, ám a következő otthonuk értékének az előzőnél nagyobbnak kell lennie.
A korábbi csok-igénylők szintén élhetnek a csok lehetőségével, ám csak akkor, ha a korábban igényelt kamattámogatott hitelt és a vállalt, de még meg nem született gyermekre jutó csok összegét visszafizették.
Csok plusz babaváróval: így hozhatjuk ki belőlük a legtöbbet
A gyermekvállalás előtt álló párok számára jelentős anyagi segítséget nyújthat a babaváró hitel és a jövőre elérhető csok plusz, különösen akkor, ha ezeket kombinálni is tudják. Ugyanakkor a szűk keresztmetszet a kettő együttes felvételében az édesanya életkora. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)