Ugyancsak ez év február végéig 5500 saját célra építkező család igényelt adó-visszatérítési támogatást, összesen 24,6 milliárd forintot, és 4600 három vagy több gyermeket nevelő család igényelt kamattámogatott lakáskölcsönt - ismertette az államtitkár a Portfolio.hu konferenciáján.
Az új lakások finanszírozását segítette az alacsony kamatkörnyezet, tavaly az új lakáshitelek összértéke 29 százalékkal nőtt éves összevetésben, és 13 ezer új lakáscélú kamattámogatott kölcsönszerződést kötöttek, amiben nem csak a csokhoz kapcsolódó lakáscélú kölcsön van benne - írta az MTI.
Idén a béremelések is új lökést adnak a keresletnek, ezért a tárca várakozásai szerint a lakásépítések tovább bővülnek. Arra számítanak, hogy ebben az évben 15-20 ezer között lesz az új lakások száma, 2018-ban pedig 20-25 ezer új lakást vesznek használatba.
A várakozások szerint idén a csok akár 30 százalékkal bővülhet 2016-hoz képest. Tavaly az otthonteremtési kedvezmény és a hozzá kapcsolódó támogatás összesen 148 milliárd forint kiadást jelentett a költségvetésnek, 2017-ben 211 milliárd forint van elkülönítve erre a célra - közölte az államtitkár.
A lakástámogatási rendszer jól működik, ugyanakkor szükség van finomhangolásra, amely érinti az általános forgalmi adót és a csokot is. Folyik a javaslatok kidolgozása - tette hozzá Hornung Ágnes.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a tavalyinál lassabb, de továbbra is dinamikus áremelkedésre számít a lakáspiacon. A többi között a béremelkedés és az gazdasági növekedés is felfelé hajtja az árakat - mondta Fábián Gergely, a jegybank igazgatója. 2017 kulcsév lesz a lakáspiacon, egyebek mellett abból a szempontból is, hogy el lehet-e kerülni az ingatlanpiac túlfűtöttségét.
Az igazgató felidézte: a jelenlegi mintegy 140 ezer, tartósan nem fizető jelzáloghitel-adós 70 százaléka 2007 áprilisa és 2008 októbere között, tehát szűk idősávban vett fel hitelt. Az akkor kölcsönt felvevők közül tízből négy hiteles nem teljesítő lett; gyorsan alakulhatnak ki kockázatok a lakáshitel-piacon - hívta fel a figyelmet.
Fábián Gergely hangsúlyozta: a lakásárak emelkedése számításaik szerint egyelőre összhangban áll a makrogazdaság fundamentumaival.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Baráti üzletembernél nyaralgatott a miniszterelnök, az ellenzék a fejét követeli

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Tesznek a szankciókra, rámozdult a világ az orosz dízelre

Moszkva ajánlatot tett Ukrajnának, a dátum is megvan

Mint egy katasztrófafilm: ma elnyelheti a víz a parajdi sóbánya látogatott csarnokait - KÉPEK

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál

Kiderült, miért nem érhető el normálisan a Honvédkórház napok óta
