A Palota út felett átívelő, mára elavult gyalogos átjárót a szocializmus idején építették, hogy összekösse a Fehérvári rondellát a Tóth Árpád sétánnyal. A budai Vár megújuló bejárata az eddigi egynyílású, a történelmi környezetbe kevéssé illeszkedő híd helyén valósul meg: két gyalogos, valamint középen kocsiáthajtóval rendelkező, valódi várkaput építenek, olvasható a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.
A Fehérvári kapu története több száz évre tekint vissza. Eleinte a területen élő izraelita közösség miatt Zsidó-kapunak, míg az oszmán-török hódoltság idején Ova kapuszinak, azaz Mezei kapunak nevezték. A 17. század végétől viseli a Fehérvári kapu nevet, amelyet a Székesfehérvár felé vezető országútról kapott, mivel az innen indult.
Kapcsolódó
A Fehérvári kapuval együtt rekonstruálják a Fehérvári rondellát is, amelynek tetején ismét felállítják Görgei Artúr lovasszobrát. Rendbe teszik a bástya tetején húzódó sétányt, ahová zöld növényzetet telepítenek, valamint a környezethez illő utcabútorokat helyeznek el.
Újjászületik a József főhercegi palota egykori istállóépülete is, amelyet csekély sérülései ellenére a II. világháborút követően bontottak el. Az épület az eredeti funkciója mellett közösségi helyiségeknek, multifunkciós rendezvényteremnek és kávézónak is otthont ad majd.
A tetőterasz a József-kert felől egy lenyűgöző szépségű, dupla karos lépcsőn közelíthető meg. Az épületet eredeti külsővel, ugyanakkor a 21. századi elvárásoknak megfelelő építőanyagok és technológia felhasználásával rekonstruálják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ismét kísért az egészségügy ősellensége: friss számok érkeztek

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Rossz hír a magyar autósoknak: jöhet a gyakoribb műszaki vizsga

Még mindig aranyat ér a nyelvtudás, mégis sokkolóan kevesen nyelvvizsgáznak

Pusztító olajszennyezés sújtja a horvát tengerpartot, nagy a veszély a magyar turisták kedvelt partszakaszán

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet
