A korábban meghirdetett 465 millió, majd 350 millió forintért sem kellett senkinek az Országos Mentőszolgálat üdülője, így az árverező Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) ismét jelentős összeget engedett a kikiáltási árból – írja az mfor az E-árverés adatlapja nyomán.
A jelenlegi összeg csupán 233 millió forint, a harmadik árverés időpontját pedig augusztus 6-ra tűzték ki, a licitálásra 2 napig lesz lehetőség. Az üdülőt csupán a szabadstrand választja el a Balaton parttól, maga a főépület jó műszaki állapotú, legutóbbi felújítása a 2010-es évek első felében történt, emellett per-, teher- és igénymentes is.
Kapcsolódó
Az ingatlan folyamatosan használatban volt, és teljesen jó állapotban van, így a 233 milliós kezdő licit ár akár jutányosnak is mondható.
Az üdülő emellett állami tulajdon, a mentősöknek pedig csak vagyonkezelői jogaik voltak, és már le is vonultak a terepről. Idén nyárra pedig nem is hirdették meg a turnusokat, így az épület jelenleg teljesen üres.
A Válasz Online még tavaly nyáron írta róla, hogy egy nyilvánosság kizárásával készült munkaanyag tanúsága szerint a Nagy Márton vezette Gazdaságfejlesztési Minisztérium 74 darab értékes állami ingatlan, döntően tóparti üdülők eladására készül, így egy ideje már várható volt, milyen sorsra is jut a mentősök üdülője.
Kiadó nyaraló? Ezt nem árt tudnia, mielőtt lépne
A nyári szezonban számos új szálláshely-szolgáltató kezdi meg tevékenységét, így érdemes átnézni, milyen adózási szabályok várnak azokra, akik a nyaralójukat időnként bérbe adnák, vagyis az alkalmi jelleggel magánszálláshely-szolgáltatónak minősülő magánszemélyeknek. Az Economx érdeklődésére egy szakértővel belementünk a részletekbe.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az