A Codic Hungary a Margit körút és a Rómer Flóris utca sarkán található műemléki iskolaépület és a környező zöldfelületek megújításával Buda egyik évtizedek óta fejlesztésre váró ingatlanjának rehabilitációját kezdte el májusban. A munkálatok során 3600 négyzetméternyi irodát, felső kategóriás lakásokat, mélygarázst, üzlethelyiséget és a jelenleginél nagyobb, gondozott parkot is kialakítanak. A több mint 20 millió euró értékű beruházást a tervek szerint 2022 második felében fejezik be.
A Codic - hazai és nemzetközi szakértők bevonásával - mérlegelte a fejlesztési területen található platánfák áthelyezésének alternatíváit. Ennek eredményeként, az önkormányzattal együttműködve, két kisebb platánfát a kerületen belül már biztonságosan áthelyeztek. Az elmúlt hetekben ismételten megvizsgálták a Margit körút és a Rómer Flóris utca sarkán álló nagy platánfa átültetésének lehetőségét.
Mivel ez a fa méretei miatt rendkívül kockázatos lett volna, a fejlesztő úgy döntött, hogy - annak ellenére, hogy a fa kivágásához szükséges összes jogosítvánnyal és érvényes építési engedéllyel rendelkezik -, saját költségén módosítja a terveket, és megőrzi a platánt.
A Margit körúti iskola 1883-1884-ben emelt épülete a historizmus korának jellegzetes téglaarchitektúrája, a kor iskolaépítészetének értékes példája, a főváros egyik legkorábbi iskolaépületeként is védendő műemléki értéket képvisel - ismerteti közleményében a cég.
A budapesti központú Codic Hungary a Codic International tagvállalata. A Codic International 1970 óta foglalkozik ingatlanfejlesztéssel, Európa-szerte számos többfunkciós projekt - iroda, businesspark, bevásárlóközpont - fűződik a cégcsoporthoz. A Codic Magyarországon, Belgiumban, Luxemburgban, Franciaországban és Spanyolországban aktív. A Codic Hungary első hazai projektje a Krisztina Palace irodaház volt 2010-ben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak