Az Allianz kutatása alapján a megkérdezettek több mint 85 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) adatai ennél alacsonyabb, 73-74 százalék, évi 350-550 ezer szerződéskötés mellett.
A biztosító közleménye szerint a legtöbben (85,7 százalék) azért kötnek lakásbiztosítást, hogy biztonságban tudja az ingatlanát és a benne lévő értékeket. 46 százalékuk bérbe adja lakását, számukra kiemelten fontos, hogy így téríttessék vissza az esetleg károkat, amit a bérlő okozott. 40 százalékuknak pedig az a fontos, hogy baj esetén az anyagi károk megtérítése mellett asszisztencia szolgáltatásokkal segítse a biztosító.
A lehetséges káresemények közül a víz- (78,3 százalék), a tűz- (67,6 százalék) és a természeti károk az otthontulajdonosok legnagyobb félelmei.
A kitöltők 50 százaléka még a betöréses lopástól, továbbá a villámcsapás miatti rövidzárlat okozta károktól is tart, 30 százalékuk pedig a személyi sérüléstől, az üvegfelületek törésétől, a háztartási gépek meghibásodásától, az ingóságok sérülésétől, a vandalizmustól, továbbá a földrengéstől.
A válaszadók eredményei alapján tízből nyolcan tájékozódnak részletesen a lehetőségeikről a lakásbiztosítás megkötése előtt, 16 százalékuk nem informálódik, 4 százalék pedig impulzívan dönt. A kitöltők fele a választáskor akár öt szempontot is figyelembe vesz, 20 százalékuk pedig ennél is többet.
62,1 százalékuk számára fontos a lakásbiztosítás jó ár-érték aránya, A válaszadók 60 százaléka kiemelte a gyors és hatékony kárrendezési folyamat fontosságát, de hasonlóan magas azoknak az aránya, akik az átfogó védelmet keresik az alapszintű helyett.
A különböző asszisztencia szolgáltatások közül a mesterember helyszínre küldését értékelték a válaszadók a legtöbbre (23,8 százalék), otthoni vészhelyzet vagy műszaki cikk meghibásodása esetén. Ezt követi a 19,2 százalékkal a jogi segítségnyújtás, valamint 8,6 százalékkal a műszaki tanácsadás.
Így lehet olcsóbb és hatékonyabb az ön lakásbiztosítása is
A március elsején kezdődő kampány sokat alakíthat a biztosítási piacon, itt a lehetőség arra, hogy a lakosság megvédje a vagyonát. A Netrisk gőzerővel készül.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin