Egy friss kutatás rámutatott, hogy milyen fontos az ember fizikai és mentális egészsége szempontjából, hogy rendelkezik-e saját ingatlannal vagy sem. A tanulmány összefüggést talált az öregedés és az otthonunk minősége között – számolt be testvérlapunk, a Dívány.
A saját lakás jelentősen lelassíthatja az öregedés folyamatát: a lakásbérlők stressz szintje jóval magasabb, mint a saját lakásban élőké, ráadásul a bérelt lakások körülményei sem feltétlenül megfelelőek az emberi szervezetnek.
Például a hideg, a penészgomba és a túlzsúfoltság komoly negatív hatást gyakorol a hosszútávon albérletben élők egészségére, növelve az életkorral összefüggő betegségek, például a rák és a demencia kockázatát.
A kutatás során 1420 felnőtt vérmintáját vizsgálták az Egyesült Királyság Háztartási Longitudinális Tanulmánya számára, amely részletes információkat gyűjt a lakhatásról is. A résztvevők vérében számos olyan vegyi anyag szintjét figyelték, amelyek a DNS-elváltozásokat jelzik, megmutatva a test biológiai életkorát.
Az eredmények – az emberek tényleges életkorától függetlenül – a test elhasználódását jelzik:
a lakásbérlők vérében jelentősebb mértékben voltak jelen a káros anyagok, közülük is kiemelkednek azok, akik nedvességről, szennyezésről, szivárgó tetőkről, túlzsúfoltságról, vagy a bérleti díj fizetés miatti stresszről számoltak be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)